Egy lehetséges brüsszeli szálat is vizsgálhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ukrán aranykonvoj ügyében – ez derül ki egy lapunk által megismert hatósági határozatból, amiben az szerepel, hogy a nyomozati iratokhoz csatolták Tényi István beadványát, amit Diana Panchenko napokban megtett nyilatkozata miatt nyújtott be. Az ukrán újságíró forrásaira hivatkozva ugyanis azt közölte, hogy a Magyarországon lefoglalt hatalmas összeget Brüsszelből küldték Volodimir Zelenszkij elnök számára, méghozzá azzal a céllal, hogy azt a magyarországi választásokba való beavatkozásra fordítsák.

Nagy erőkkel nyomoz a NAV
Mint arról részleteiben is beszámoltunk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a TEK közreműködésével március 5-én megállított két páncélozott pénzszállító autót és hét ukrán állampolgárt.
A járművek Ausztriából Ukrajnába tartottak, rakterükben negyvenmillió dollárral, harmincötmillió euróval és kilenc kilogramm arannyal. A pénzmosás gyanúja miatt büntetőeljárást folytató adóhatóság szerint csak az idei évben több mint kilencszázmillió dollárt, 420 millió eurót és 146 kilogramm aranytömböt szállítottak Magyarország területén keresztül Ukrajnába.
A két hónap alatt szállított összes dollár, euró és arany értéke nagyjából 480 milliárd forintnak felel meg.
Egy volt ukrán tábornok felügyelte a konvojt
A pénzszállítást az Ukrán Védelmi Szolgálat egykori tábornoka felügyelte, helyettese a légierőnél volt őrnagy, de a többiek is katonai múlttal rendelkező személyek. A hét, tanúként kihallgatott ukránt végül kiutasították Magyarországról, és átadták őket Záhonynál az ukrán hatóságoknak. Az akció után a TEK főigazgatóját egy széles körben ismert ukrán szervezet halállistára tette.
Minden szálat megvizsgálnak
Az ukrán aranykonvoj miatt törvényt módosítottak, amelynek célja, hogy a lefoglalt vagyon a vizsgálat végéig a hatóságoknál maradhasson, miközben tisztázhatják annak eredetét és felhasználását. A NAV-vizsgálat arra is kiterjedhet, hogy a pénz vagy az arany egy részét felhasználták volna-e Magyarországon, vagy korábbi szállítások során jutott-e a Magyarországon átvitt vagyonból bűnszervezetekhez, terrorcsoportokhoz, vagy akár politikai szerveződésekhez.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!