Vonattal utazott Budapestre a Készenléti Rendőrség debreceni osztályának járőrvezetője március 18-án – írja a rendőrségi portál. Már akkor sem volt minden rendben, amikor felszállt, mert arra lett figyelmes, hogy egy nő segítségért kiált.
A rendőr azonnal odasietett, az utas pedig elmondta, hogy egy férfi kivette a pénztárcáját a táskájából, majd az ajtó felé indult. A rendőr a férfi után ment, és megpróbálta megállítani. Mivel a férfi ennek ellenére sem állt meg, feltartóztatta, majd ismét felszólította az együttműködésre. Egy másik – szintén szolgálaton kívüli – debreceni rendőr is segített az intézkedésben, aki ugyanazon a vonaton utazott.
A sértett elmondta, hogy a tolvaj egy kabáttal takarta el a kezét, miközben a táskájában kutatott, de mire ezt észrevette, már hiányzott a pénztárcája.
További Belföld híreink
Az elkövetőt átvizsgálták, de sem a pénztárca, sem bűncselekményre utaló tárgy nem került elő. Ugyanakkor százezer forint készpénzt találtak nála. A tárcára végül az utas ülésénél bukkantak rá. A sértett szerint abból körülbelül 15 ezer forint hiányzott.
Később egy másik nő is jelezte a helyszínen, hogy március 5-én ugyanazon a vonalon ellopták a telefonját, és felismerte a tettest.
További Belföld híreink
A férfit a Debreceni Rendőrkapitányságra állították elő, gyorsított eljárásban bíróság elé állították lopás miatt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!