A nyugati országrészben szinte zavartalan napsütésre számíthatunk. Ezzel szemben keleten gomolyfelhők képződnek, amelyek a délutáni órákra összefüggő felhőzetté alakulhatnak – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Csapadék estig nem valószínű.
Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz, néhol – főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon – erős széllökések is előfordulhatnak.
A csúcshőmérséklet 10 és 15 fok között alakul,
estére 4–10 fokig hűl a levegő.

Számottevő fronthatás nem terheli szervezetünket. A frontérzékenyek javulást tapasztalhatnak.
Jelentősebb egészségi állapotot befolyásoló időjárási tényezőre nem kell számítani, a legtöbb időjárás okozta tünet enyhül, illetve megszűnik – olvasható a Köpönyeg orvosmeteorológiai előrejelzésében.
Így változik az időjárás a hét hátralévő részében
Csütörtökön a napsütés mellett északkelet felől gyorsan megnövekszik a felhőzet. A keleti országrészben záporok is kialakulhatnak, az Északi-középhegység térségében akár
hózápor sem kizárt.
A hőmérséklet csupán 9 és 13 fok között alakul, miközben az északi szél többfelé megerősödik.
Pénteken több órára kisüt a nap, de gomoly-, majd fátyolfelhők zavarhatják a napsütést, csapadék azonban nem valószínű. A reggel hűvös lesz, helyenként
gyenge fagy is előfordulhat, napközben pedig mindössze 10–11 fok várható.
Szombaton változóan felhős idő ígérkezik, számottevő csapadék nélkül, legfeljebb elszórtan fordulhat elő kisebb zápor. A nappali hőmérséklet 11–12 fok körül alakul, a szél pedig mérsékelt marad.
Vasárnap eleinte még változó felhőzetre számíthatunk, majd egyre többfelé beborul az ég. Csapadék estig nem várható. A nappali felmelegedés kissé erősödik, 10 és 16 fok közötti maximumokkal – írja a Köpönyeg.
Részletek a Magyar Nemzet időjárás oldalán.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Észak-Magyarország/Takács József)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!