Sarokba küldte a lányát a pedofil nevelőapa, de nem ez volt a legdurvább, amit elkövetett ellene

Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva jogerősen húsz év fegyházra ítélt a Győri Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki éveken keresztül szexuálisan bántalmazta a nevelt lányait és azok barátnőjét – közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség.

Forrás: MTI2026. 04. 09. 13:39
társasház,ablak,mysterious
illusztráció Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádhatóság által ismertetett tényállás szerint a vádlott 2016 óta élt együtt élettársával, akivel közösen nevelték a nő előző kapcsolataiból született négy gyermeket, majd a 2017 júliusában született közös lányukat is.

A férfi 2016-tól 2020 októberéig rendszeresen szexuális kapcsolatot létesített élettársa 2008-ban született lányával. Azzal fenyegette meg, hogy ha beszél a vele történtekről, megöli, illetve teherbe ejti. Ezenkívül rendszeresen bántalmazta, megalázta őt, a nyakánál fogva felemelte és a falhoz szorította, büntetésként arra utasította, hogy a sarokban térdeljen, egy lábon álljon.

A vádlott 2017-től 2020 októberéig élettársa 2006 decemberében született lányát, majd nevelt lányai 2008-ban született barátnőjét is molesztálta szexuálisan. Az ügyészség közleménye szerint a Székesfehérvári Törvényszék első fokon többrendbeli szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése és kapcsolati erőszak bűntette miatt húsz év fegyházbüntetésre ítélte a férfit, emellett végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba. Egyben kizárta a férfit a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. A csütörtökön kihirdetett jogerős határozatában a Győri Ítélőtábla egyetértett az ügyészséggel, és helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.