Leváltható miniszterekből áll Magyar Péter kormánya

A Tisza Párt által bejelentett miniszterjelöltek többsége politikán kívülről érkezik, ezért gyenge pártbázissal kezdhetik meg munkájukat – jelentette ki Kiszelly Zoltán. Az elemző szerint a Tisza-kormányra egyszerre vár komoly szerkezeti átalakítás, politikai bizonyítási kényszer és személyzeti építkezés.

2026. 04. 30. 11:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A színészből lett politikus, Nagy Ervin lehetséges szerepéről szólva az elemző azt mondta: elképzelhetőnek tartja, hogy később Nagy Ervin parlamenti vagy kulturális területen kaphat szerepet, például egy bizottsági pozícióban.

 

Káderhiánnyal is küzd a Tisza

Az elemző szerint az új kormány egyik legnagyobb gondja az lehet, hogy rövid idő alatt kell feltölteni a minisztériumokat és a háttérintézményeket megfelelő emberekkel.

Ilyen kis országban nem lehet csak úgy leakasztani több ezer új szakembert.

Valószínűleg a meglévő állomány jelentős részét átveszik majd. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a rendszer részben új politikai vezetéssel, de sok helyen régi apparátussal indulhat el.

 

Kik lesznek az új kormányban?

A két nyitott poszt a belügyminiszteri és az igazságügyi miniszteri szék, amelyeknek jelöltjeit még ezen a héten bejelenthetik.

Az eddig bejelentett tárcavezetők:

  • Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszerügyi miniszter
  • Gajdos László élő környezetért felelős miniszter
  • Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter
  • Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter
  • Kármán András pénzügyminiszter
  • Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter
  • Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszter
  • Lőrincz Viktória terület- és vidékfejlesztési miniszter
  • Orbán Anita külügyminiszter
  • Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter
  • Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter
  • Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter
  • Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter
  • Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter

 

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.