Tiszás villámkarrier: hetek alatt lett ezredes a kiugrott rendőrszázados

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Néhány hét alatt három rendfokozatot lépett előre Szabó Bence: a Tisza választási győzelme után előbb őrnaggyá nevezték ki, majd július 7-től már ezredesként és a Belügyminisztérium kabinetfőnökeként szolgál. A tárca ugyanakkor elismerte, hogy az egykori rendőrszázados nem rendelkezik az új rendfokozatához szükséges valamennyi képesítéssel, köztük a rendészeti szakvizsgával sem. Szabó a kampány hajrájában a Direkt36-nak adott interjújával került a figyelem középpontjába, később pedig hivatali visszaélés gyanúja miatt is eljárás indult ellene, amelyet azóta megszüntettek.

2026. 07. 15. 17:15
Forrás: Facebook

Az egykori nyomozó eddigi pályafutása nem mondható kiemelkedőnek. Korábban az Ellenpont arról számolt be, hogy információik szerint Szabó Bence egyáltalán nem volt sikeres a rendőri munkában. Szabó a NAV-nál is dolgozott, ahonnan távoznia kellett, majd a Nemzeti Nyomozó Irodánál az volt a legfőbb problémája, hogy nem tudott úgy haladni a ranglétrán, ahogy szeretett volna, tehetségesebb kollégái mindig megelőzték. 


 


 

Komment

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.