A BRFK helyre tette a Népszavát

Nem is tehettek mást.

Juhász Attila
2019. 06. 19. 11:07
null
Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Arpad Kurucz
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Potemkin-védelem„ szalagcímmel írt meglehetősen hangulatkeltő és mint kiderült, nem megalapozott állításokat tartalmazó cikket hétfői számában a Népszava.

A baloldali lap ebben nem kevesebbet állított, mint hogy „nincs is migrációs nyomás a déli határon” és hogy „a polgárőröket azért rendelték oda, mert nincs elég rendőr”. Állításuk alátámasztására „szakértőként” meg is szólaltattak egy nyugalmazott rendőr alezredest, aki civilben – minő meglepetés – szocialista politikus.

A Népszava cikkében még arról is írt, hogy az „ellentmondásos adatok„ miatt megkeresték a rendőrséget, de állítólag magyarázatot nem kaptak.

A sánta kutyát ebben az esetben is nehezebb lett volna utolérni.

A rendőrség ugyanis közölte a tényeket.

Ezek szerint „az országos rendőrfőkapitány és a magyar honvédség parancsnokának 2019. május 31-én Röszkén tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az államhatár őrizetében azért vezették be a nyári menetrendet, mert a kedvező nyári időjárás hatására fokozódik a nyomás a balkáni útvonalon.”

A police.hu oldalon azt is egyértelművé tették, hogy a Népszava cikke mindenféle szakmaiságot nélkülöz, legfőképpen azért, mert a megszólaltatott szocialista „szakértő”F már egy évtizede nincs a testület állományában, így nem is lehet rálátása a rendőrség munkájára.

A Magyar Nemzet szerdai számában közölt egész oldalas riportból közben kiderült, hogy a „Közös akarat 2019 nyár” elnevezésű feladatban június elsejétől mintegy ezer fő teljesít – a biztosítással együtt – szolgálatot a honvédségtől a déli határvédelemben a Csongrád és Bács-Kiskun megyei szakaszon. Ezen kívül a cikk részletesen bemutatta a 150 határvédő elhelyezésére alkalmas konténerbázist is, ezen rendőrök és katonák feladata pedig nem kicsi: a tizenöt-húsz fős csoportokban, folyamatosan, akár gumicsónakokkal is érkező migránsokkal szemben kell védekezniük.

A rendőrség a balos sajtóorgánum felé tett egy érdekes javaslatot: „Ha a cikk szerzője törekedett volna a hiteles tájékoztatásra, akkor nemcsak a tíz éve a partvonalon kívülről szemlélődő volt vezető magánvéleményére hagyatkozik, hanem megvárja a rendőrség törvényes határidőn belül érkező szakmai válaszát, illetve utánanéz a jelenleg is hiteles információkkal rendelkező vezetők közelmúltbeli sajtótájékoztatójának – amelyre egyébként a Népszava szerkesztősége is kapott meghívót.”

Persze, ha a cikk szerzője törekedett volna!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.