Tervezett és spontán folyamatok a demokratikus átmenet idején volt a címe annak az online konferenciának, amelyet a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) tartott november 26-án.
Az eseményt Fricz Tamás nyitotta meg, majd a rendszerváltás politikai folyamatai kerültek górcső alá: Simon János a közvélemény alakulásáról számolt be, a témát több nézőpontból is megvilágítva. Kiemelte: a közép-európai rendszerváltozások feltétele volt, hogy az országok szuverenitása helyreálljon. Ehhez pedig a Szovjetunió összeomlása kellett. A politológus arra hívta fel a figyelmet, hogy szerinte a történészek és a politológusok szorosabb együttműködésére lenne szükség, mert még feltáratlanok azok a hálózatszerűen működő érdekcsoportok, amelyek a rendszerváltás folyamatait is befolyásolták. Simon előadása végén konkrétan úgy fogalmazott: „A történészek nagyon alapos munkát végeztek az elmúlt évtizedben, a politológusok viszont még adósak a hálózatok leírásával, az érdekcsoportok feltárásával.”
Fritz Tamás arról adott elő, kik irányították a magyar rendszerváltást. Az előző előadáshoz kapcsolódva megnyitotta azt a kérdést is, hogy mennyire volt spontán a rendszerváltás folyamata. Kitért arra is, miként befolyásolták a nyugati politikai erők a rendszerváltás után felálló demokratikus kormányokat, és miként sodorták el a globális pénzügyi erők a morális segítségnyújtás koncepcióját. A politológus szerint ennek a befolyásnak az eredménye többek között az Antall–Tölgyessy-paktum, de például a Nemzeti Kerekasztal is a hatalmukat átmentő kommunisták nyomására jött létre.
Ifj. Lomnici Zoltán előadása az alkotmányos változásokról szólt, illetve a 2011-es húsvéti alkotmánnyal is meghúzta a párhuzamokat. Az alkotmányjogász rávilágított: Antall József elvei az Alaptörvényben is visszaköszönnek, illetve kiemelte, hogy az 1989-es alkotmányt még az MSZMP KB fogadta el, így alkotmányosan a rendszerváltás csak 2012-ben, az Alaptörvény hatálybalépésével valósult meg.
Kiszelly Zoltán az alulról szerveződő mozgalmakat mutatta be. Alaphipotézise szerint azok a pártok voltak sikeresek az első szabad választásokon, amelyek a legjobban be tudták csatornázni a társadalmi szervezeteken keresztül artikulálódó közhangulatot. A politológus bemutatta, miként vált el végül egymástól a politikai és a civil szféra.
A második szekció elnökeként Halmy Kund a művészeti szféra változásairól számolt be. Kiemelte: érdekesen megváltozott a játszott darabok stílusa a rendszerváltás környékén.
Zsebők Csaba azt ecsetelte, hogy 1950 és 1990 között miként oktatták a marxizmus–leninizmust az egyetemeken, főiskolákon. Beszámolt az agitprop bizottságok működéséről, illetve arról, hogy az egyetemek kommunista vezetői miként panaszkodtak arról, hogy az ideológiai oktatás nem hatékony.
Csatári Bence az Országos Rendezői Irodát (ORI) mutatta be, amely a rendszerváltás előtt a koncertek szervezését irányította és felügyelte. A hírhedt ORI-t 1991-ben felszámolták, a zenei élet azonban csak sokkal később állt helyre a kommunista elnyomás után.
Máthé Áron azt boncolgatta, hogy milyen volt a nemzetkép a Kádár-rendszerben. A történész részletesen elemezte az 1956-os szabadságharcot mint nemzetformáló eseménysort, illetve az azt értelmező szovjet és moszkovita megnyilvánulásokat. Bemutatta, hogyan címkéztek mindent fasisztának, ami magyar volt. Tanulságos idézeteket olvasott fel, amelyek híven illusztrálták, hogyan álltak a nacionalizmushoz a kommunista szovjet és moszkovita vezetők.
Orosz Tímea a médiarendszerről tartotta előadását, a lengyel Łukasz Kamiński angol nyelvű előadásában pedig azt boncolgatta, hogy mennyire volt váratlan a rendszerváltás a kelet-közép-európai társadalmak számára. Bodó Barna a határon túli magyarokhoz fűződő viszonyrendszerről és annak változásairól értekezett. Kávássy János pedig a rendszerváltozások globális erőtérben elfoglalt helyét mutatta be, kitérve a világ vezető hatalmainak reakcióira.
