Kásler Miklós és Rétvári Bence rangos kitüntetéseket adott át

A magyarság az elmúlt 1100 évben a mostaninál sokkal súlyosabb kríziseket is átélt már – mondta a miniszter.

2020. 08. 18. 14:44
RTVRI Bence; KSLER Mikls
Illényi Katica Liszt Ferenc-díjas hegedû- és tereminmûvész, érdemes mûvész is átvette a Magyarország Kiváló Mûvésze kitüntetést Fotó: Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyarság az elmúlt 1100 évben a mostaninál sokkal súlyosabb kríziseket élt át, de mindegyikből győztesen került ki – hangsúlyozta a március 15. alkalmából idén elmaradt és az augusztus 20. alkalmából odaítélt állami kitüntetések keddi ünnepélyes átadásán, Budapesten az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós kiemelte: a nyugati országokban a fellazulás jeleit lehet észlelni, krízisjelenségek mutatkoznak gazdasági, demográfiai, erkölcsi és ideológiai téren is. Ebben a kritikus helyzetben kérdés, hogy a magyarság hogyan maradhat fenn – jegyezte meg. A miniszter közölte: a magyarság az elmúlt 1100 évben a mostaninál sokkal súlyosabb kríziseket élt át, de mindegyikből győztesen került ki, mert olyan hagyományokkal, nyelvvel, kultúrával és életszemlélettel rendelkezett, amelyre a jelent és a jövőt lehetett építeni.

A magyar hagyományokból, a görög-római kultúrából és a keresztény hitből olyan szimbiózis jött létre, amely „mindenféle kórokozóval szemben immunitást biztosított” – mondta el Kásler Miklós.

Hozzátette, a mostani világjárványban ismét kialakulni látszik a magyarság egysége, amely a kultúrából, a hagyományokból, az életszemléletből és a tudományból táplálkozik. Ez a nemzet jövőjének záloga, és ennek megtartásához a most kitüntetettek az élet legkülönbözőbb területein járultak hozzá – mondta. Kásler Miklós Rétvári Bencével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárával a március 15. alkalmából idén elmaradt Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész, Magyarország Babérkoszorúja, augusztus 20. alkalmából pedig a Népművészet Mestere és a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetéseket adta át.

Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából, Kásler Miklós miniszter és Rétvári Bence államtitkár kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Lovagkereszt és Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetéseket adott át.

Illényi Katica Liszt Ferenc-díjas hegedű- és tereminművész, érdemes művész is átvette a Magyarország Kiváló Művésze kitüntetést

Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Aniszi Kálmán író, publicista, szerkesztő, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem nyugalmazott egyetemi oktatója;

Bándi János operaénekes, érdemes művész;

Benedikty Tamás író, költő;

Csapody Marcell, a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet Intenzív és Aneszteziológiai Osztályának részlegvezető főorvosa;

Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház alapító igazgatója, díszlet- és jelmeztervező;

Dluhopolszky László grafikusművész, karikaturista;

Farkas Róbert, zenész, a Budapest Bár zenekar alapítója és vezetője;

Fekete Attila, Liszt Ferenc-díjas operaénekes;

Gyökeres Tibor, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórház Gasztroenterológiai Osztályának részlegvezető főorvosa, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság főtitkára;

Hudák István idegsebész szakorvos, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja Idegsebészeti Osztályának főorvosa;

Imreh Domonkos Zsolt sebész, a Szent Margit Kórház Sebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa;

Kosztolánczy Gábor, a Müpa Budapest Nonprofit Kft vezérigazgató-helyettese;

Mátrai Zoltán Tamás, az Országos Onkológiai Intézet Emlő- és Lágyrészsebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa;

Nagy Sándor szülész-nőgyógyász szakorvos, klinikai genetikus, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa, a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának dékánja és tanszékvezető egyetemi docense;

Nátyi Róbert művészettörténész, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánja;

Ordódi György rendező, műsorszerkesztő, a Duna Televízió korábbi koordinációs igazgatója;

Pataki Gergely sebész, plasztikai sebész, a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány alapítója, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztály gyermekplasztikai sebészeti, égésplasztikai ambulanciájának vezetője, a Bangladesi Népi Köztársaság tiszteletbeli magyarországi konzulja;

Sághi Attila építőmérnök, a Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ korábbi vezetője;

Somos János Csaba Liszt Ferenc-díjas karmester, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karmester és Karvezető Tanszékének tanára, a Nemzeti Énekkar karigazgatója;

Tiszlavicz László, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja Pathologiai Intézetének igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ makói részlegvezető főorvosa;

Tóth István, a Napfény Otthon Kiemelten Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke;

Tóth-Páll Miklós színművész, rendező, az Ady Endre Társaság alapítója és elnöke;

Wiedemann Bernadett Liszt Ferenc-díjas operaénekes.

Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Harsányi László sebész, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara I. Sz. Sebészeti Klinikájának igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára;

Illyés Mária művészettörténész, műkritikus;

Keglovich László, olimpiai bajnok labdarúgó, edző, sportvezető;

Lestár Béla sebész, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórház II. számú Sebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa;

Molnár Endre olimpiai arany-, ezüst- és kétszeres bronzérmes, világ- és kétszeres Európa-bajnok vízilabdázó, vízilabdaedző.

Raffay Ernő történész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa, a Trianon Kutató Intézet Közhasznú Alapítvány egyik alapítója, a Károli Gáspár Református Egyetem volt tudományos rektorhelyettese, a Bölcsészettudományi Kar volt dékánja, a Történettudományi Intézet Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékének nyugalmazott tanszékvezetője;

Somos Zsuzsanna immunológus, bőrgyógyász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora;

Szabó Béla szülész-nőgyógyász, az orvostudományok doktora, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem I. számú Szülészet-nőgyógyászati Klinikájának vezetője;

Tamás László János, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa.

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészeti értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:

Bretz Gábor Liszt Ferenc-díjas operaénekes;

Cseke Péter Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színművész, rendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;

Csemiczky Miklós Erkel Ferenc-díjas zeneszerző;

Derzsi János Jászai Mari-díjas színművész;

Fazekas Lajos Balázs Béla-díjas filmrendező-operatőr;

Köbli Norbert Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró;

Kulinyi István Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja;

Lovász Irén miniszteri díjas népdalénekes, néprajzkutató;

Nagy Viktor Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színházi rendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;

Szabadi Vilmos Liszt Ferenc-díjas hegedűművész.

Tóth Péter Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;

Vigh Andrea Liszt Ferenc-díjas hárfaművész;

Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsa Harangozó Gyula-díjas táncművész, dramaturg, jelmeztervező.

A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:

Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész;

Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;

Hauser Beáta Ferenczy Noémi-díjas textilművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;

Illényi Katica Liszt Ferenc-díjas hegedű- és theremin művész, érdemes művész;

Mihályi Gábor Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja;

Szecsődi Ferenc Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;

Tóth Ildikó, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész;

Vitézy László Balázs Béla díjas rendező, forgatókönyvíró, érdemes művész;

Erdei Péter, Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes művész;

A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült:

Szalay Károly József Attila-díjas író, irodalomtörténész, újságíró;

Szentmártoni János József Attila-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

A népművészet területén nyújtott hosszabb időszak alatt kifejtett munkássága során kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Népművészet Mestere díjban részesült:

Bocsi Éva baba- és viseletkészítő népi iparművész;

Gulyás Magdolna hímző népi iparművész;

Györgyicze András népzenész;

Józsa János, fazekasmester;

Kovács Alajos fafaragó népi iparművész;

Sasvári János József fafaragó, bútorfestő népi iparművész;

Tankó Anna „Csukuj” hagyományőrző táncos;

Türi István népzenész;

Újvári Sámuel hagyományőrző táncos;

Zsoldos István hagyományőrző táncos;

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az egyes népművészeti ágakban kiemelkedő alkotó- vagy előadó-művészeti teljesítmény elismerésére 15-35 év közötti népművészeti alkotó- és előadóművészek részére Népművészet Ifjú Mestere díjakat adott át.

Népművészet Ifjú Mestere díjban részesült:

Juhász Dénes zenész;

Megosztott díjat kap Kovács József, és Kovács-Jelinek Emese néptáncosok;

Mundrusz Anett viseletkészítő;

Slíz Róbert harangöntő;

Tóth Gyula zenész.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.