Döbbenetes szavak hangzottak el Tóth Bertalan szájából hétfőn az Országgyűlésben.

Dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán vihar közben is
Az áramszolgáltatók szakemberei megfeszített erővel végzik a munkájukat.
Döbbenetes szavak hangzottak el Tóth Bertalan szájából hétfőn az Országgyűlésben.
A szocialisták elnöke azt a gondolatmenetét folytatva, amelyben „diktatúraként” aposztrofálta Orbán Viktor kormányzását, kijelentette: „ha azzal nincs probléma, hogy Szíriába szíreket telepítenek be, akkor azzal sem volt probléma, hogy svábokat telepítettek ki Magyarországról...”
Mindezt 30 évvel a rendszerváltás után.
Mondjuk ki nyíltan: Tóth Bertalan ezzel valamennyi diktatúra népcsoportok elleni erőszakos fellépését igazolta, hiszen nyilvánvalóan ugyanúgy egyetért az 1945 után Csehszlovákiában életbe léptetett Beneš-dekrétumokkal, ahogy a Ceaușescu-rendszer politikájával is. Hiszen jól tudjuk, ezek a rendszerek is nagyrészt a kisebbségek – jórészt a svábok, szászok – elleni erőszakos fellépésükkel váltak hírhedtté.
A mostanra egészen kicsiny párttá váló MSZP jól láthatóan képtelen hallgatni az idők szavára, hiszen vezetője szerint még ma is lehet kétes népszerűséget szerezni kommunista diktatúrák és diktátorok szennyesének mosásával, összemosva a szírek hazatelepítését az egykori kitelepítések borzalmaival.
Az ész megáll, és egyhelyben toporog.
Az áramszolgáltatók szakemberei megfeszített erővel végzik a munkájukat.
Az épület szerkezete nem biztonságos, emiatt kellett bezárni.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az áramszolgáltatók szakemberei megfeszített erővel végzik a munkájukat.
Az épület szerkezete nem biztonságos, emiatt kellett bezárni.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.