Stumpf Istvánnal, a felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztossal egyeztetett a héten a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke. A találkozóról a szervezet lapunkkal közölte: egy sor javaslatot fogalmaztak meg, amelyek mentén az intézmények sikeres működését biztosítottnak látnák a diákok.
Szakértő: Új szintre emelte a Tisza a háttéralku-politizálást
Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója elmondta, a baloldali politikusok és pártok a nyilvánosságban egymást zsarolják, úgy tesznek, mintha szóba sem állnának a másikkal, majd kiderül, hogy végig egyeztettek minden lépésükről.