Konszenzus van kialakulóban a baloldali értelmiség körében arról, hogy

Menczer Tamás: Dobrev Klárának is volt szerepe hazánk tönkretételében
A kormánypártok kommunikációs igazgatója reagált Dobrev Klára mai videóüzenetére.
Konszenzus van kialakulóban a baloldali értelmiség körében arról, hogy
elfogadhatatlan a jobbikos Bíró László indítása az október 11-i Borsod-Abaúj-Zemplén megyei időközi országgyűlési választáson.
Egyre bővül azok köre, akik elhatárolódtak a cigányozó és zsidózó jelölttől, akinek a szavazócéduláján a Jobbik logója nem is szerepelhet egy adminisztratív hiba miatt, és aki így a baloldali szivárványkoalíció többi baloldali pártjának színeiben indul majd.
Miután Setét Jenő roma aktivista felhívta a figyelmet arra, hogy Bíró korábban több rasszista és antiszemita kijelentést tett, számos baloldali elemző és politikus is elhatárolódott a Magyar Gárda egykori megyei szóvivőjétől. Mások mellett Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Somogyi Zoltán, a Political Capital alapítója, valamint Szél Bernadett, az LMP egykori társelnöke
nevezte elfogadhatatlannak, hogy Bíró „tetűcsúszdás” megnevezéssel utalt a zsidókra, és Judapestnek nevezte a magyar fővárost,
de úgy is fogalmazott, hogy a „Hasszánoktól és a Sztojkáktól” kell megvédeni az országot. Tamás Gáspár Miklós filozófus lapunknak adott nyilatkozatában tűrhetetlennek nevezte, hogy az ellenzék nem léptette még vissza Bírót, és otthonmaradásra szólította fel a szerencsi ellenzéki szavazókat. Kéri László elemző a Magyar Nemzet kérdésére azt válaszolta, hogy ezt a listát ő már nem is egészítené ki. Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapítója pedig
egyenesen nácinak nevezte Bírót,
és a pártja nem is állt be mögé, hanem alternatív baloldali jelöltet állított vele szemben Tóth Ádám személyében, aki mostanra összegyűjtötte az induláshoz szükséges ajánlásokat. Hont András publicista pedig a Hvg.hu egyik podcastjában, az egyéni körzetekben állított közös ellenzéki listával kapcsolatban vélte úgy, hogy a „Fidesz legyőzéséhez semmi köze annak, amit az ellenzék csinál”. Ezzel erősen bírálta a baloldalt, hiszen az állításából az következik, hogy
a szivárványkoalíció sorsa a teljes összefogás esetében sincs a saját kezében,
s a kormány teljesítményén múlik, hogy mekkora bizalmat kap majd az urnáknál 2022-ben.
Az időközi kiírására azért volt szükség, mert Koncz Ferenc, a térség fideszes országgyűlési képviselője júliusban életét vesztette egy motorbalesetben. A kormánypártok az elhunyt honatya lányát, Koncz Zsófiát indítják a választáson.
A tragikus balesettel felszínre kerültek a Jobbik kaotikus belső viszonyai is. A tragédia abból a szempontból is váratlanul érte Jakab Péter alakulatát, hogy hanyagságuk miatt a párt év elején megválasztott elnöksége nem volt jogerősen közhiteles nyilvántartásba véve, és a későn elindított adminisztratív procedúra a mai napig nem zárult le, ezért nem kerülhet fel a Jobbik-logó Bíró szavazólapjára sem. Jakab és pártja a felelősségvállalás helyett a bíróságot és a kormánypártokat hibáztatta, és a választási szabadság korlátozását hangoztatta.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója reagált Dobrev Klára mai videóüzenetére.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója szerint a brüsszeli elit el akarja kerülni a felelősségvállalást.
Kemény kiképzést kapnak a honvédek, az amerikai gárdisták gyakorlata komoly edzettséget követel.
Mutatjuk, mire figyeljen, ha elutazik.
Mindenki csinálja, pedig rég betiltották: ön tisztában van ezzel a törvénnyel?
Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Karmahoroszkóp: ez az életfeladatod a csillagjegyed alapján
Donald Trump szinte azonnal ragált Putyin felvetésére - jöhet a háború vége?
„Nem találok szavakat... Nyugodj békében!” – Gyászol Hosszú Katinka
Itt a fordulat: Putyin ajánlatot tett Ukrajnának és a Nyugatnak
Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott
A Paks helyett egy kis focicsapat csodájáról beszél mindenki Tolnában
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
A testvérem mondta meg, hogy kirúgtak az olimpiai csapatból
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
A kormánypártok kommunikációs igazgatója reagált Dobrev Klára mai videóüzenetére.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója szerint a brüsszeli elit el akarja kerülni a felelősségvállalást.
Kemény kiképzést kapnak a honvédek, az amerikai gárdisták gyakorlata komoly edzettséget követel.
Mutatjuk, mire figyeljen, ha elutazik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.