A hangfelvételeken Lackner Csaba többek között arról beszélt, hogy aki jól csinálja, az nem a büdzséből veszi el a pénzt, az külső vállalkozóktól jön vissza. A felvételek alapján Lackner leginkább Somogyi László vállalkozóval működött együtt, míg Kránitz Krisztián, a kispesti vagyonkezelő igazgatója Lakatos József vállalkozóval volt jóban. Mindkét összefonódás esetén találtunk olyan közbeszerzést, amely jó eséllyel túlárazott, vagy ahol nem lett megfelelően elvégezve a kiszámlázott munka. Eközben Lackner arról is beszélt, hogy Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármesternek egy ismeretlen projektből hárommillió forint jutott, Kránitz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő igazgatójának 12 millió forint. Ám voltak mások is az önkormányzatnál, akiknek megvolt a saját bizniszük.
Lackner Csaba csak éhes fiatalemberként jellemezte Guzmics Zsombort, a kispesti építéshatósági és városfejlesztési iroda irodavezetőjét. „Elmondtam, hogy mi a baj, amit mondtam a Zsomborról, hogy annyira sok fiatal éhes ember teszi be a lábát az önkormányzatba, hogy vannak dolgok, amit nem tud már kontrollálni, és nem akarja már, hogy ráégjenek. Kopnak ki az idősek, jönnek az újak, az új éhesek, és ezek az új éhesek ugyanúgy rá tudnak sülni” – mondta Lackner Csaba az egyik beszélgetés során arra válaszul, hogy miért lesz ez Gajda Péter polgármester utolsó ciklusa.
Guzmicsról több forrásunk is megemlítette, hogy a hangfelvételeken szereplő személyek közül talán ő az, akin a legjobban látszik, hogy jómódban él. Sokan meglepődtek, amikor a hivatalnok néhány hónap alatt felépíttetett magának egy tágas családi házat 2010 környékén.
Aztán mégis megszavazták egymást
Lackner Csaba az előző ciklusban a várospolitikai, városüzemeltetési és rendészeti bizottság elnöke volt a kispesti önkormányzatban. A Hír TV és a lapunk által megszerzett felvételeken is beszélt a bizottsági munkáról. A Magyarnemzet.hu oldalon meghallgatható felvételen Kiss Jenő korábbi soroksári MSZP-elnök és Lackner párhuzamosan beszél, mivel többen is jelen vannak. Kiss éppen azt meséli, hogy korábban, az önkormányzati választás előtt megkereste Kertész Csaba kispesti alpolgármester, a DK helyi elnöke, hogy vezesse Kiss a Gyurcsány-párt helyi szervezetét, aki erre azonban nemet mondott.