Dömötör Csaba: A DK logóját cseréljék le gumilövedékre

– Magukat is el fogják vinni, nem is olyan soká, talán egy év múlva – fenyegetett Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásában.

Magyar Nemzet
2021. 04. 07. 14:06
ORBÁN Viktor; GYURCSÁNY Ferenc
Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavaszi ünnepkörnek a legfontosabb üzenete az élet – kezdte napirend előtti felszólalását Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke először az élet és a halál filozofikus kérdéséről értekezett, majd közölte: „A következő hetekben ugrálni fognak rajtam”.

– Az én apámat négyszer-ötször börtönbe zárták. Nem volt gazember, csak egy kicsit

– mondta a DK elnöke, aki az édesapját a Fideszhez hasonlította. – Önök ölték meg a háromszáz embert. Minden működik, amikor nem avatkoznak közbe, és semmi nem működik, amikor közbeavatkoznak – közölte Gyurcsány, majd a parlamentben fenyegetni kezdte a kormánypárti képviselőket:

– Magukat is el fogják vinni, nem is olyan soká, talán egy év múlva. Mi ezt a felelősséget számon fogjuk kérni önökön, amikor megnyerjük jövőre a választást

– hangoztatta a DK-vezér, mire Kövér László házelnök közölte: „Arra kérek mindenkit, hogy tízperces szünetet kérjünk, hogy mindenki megeméssze Gyurcsány szavait.”

Gyurcsány Ferenc börtönnel fenyegette meg a kormánypárti politikusokat. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Dömötör Csaba felidézte, hogy Budapesten Gyurcsány arról értekezett, nem érdekli az embereket az oltás.

– Fenyeget egy járvány közepén, pont úgy, mint amikor a másképp gondolkodókat azzal fenyegeti, hogy földönfutóvá teszi őket. Azt javaslom, hogy a DK logóját cseréljék le gumilövedékre

– mondta az államtitkár, hozzátéve: egy járvány közepén az a legfontosabb kérdés, hogy hány ember kapja meg az oltást. – Itt nem lesz helye trükkök százainak – szögezte le a képviselő, aki emlékeztetett arra, hogy baloldal az idősektől megvonta volna a lehetőséget, hogy bizonyos vakcinákat megkapjanak, sőt nyíltan az oltás ellen kampányoltak, amely emberek életét veszélyeztette.

– Lehet lazáskodni a videójukban, elbagatellizálva Gyurcsány személyét, de a keleti vakcinákat betiltani szorgalmazó határozati javaslatot Szabó Tímea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Korózs Lajos (MSZP) és ön is aláírta, miközben beoltatják magukat a kínai vakcinával

– jelentette ki Dömötör Csaba, majd úgy fogalmazott, „szerepelhettek volna a járvány elleni küzdelem névsorában, de más utat választottak”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.