Elmeorvos is megvizsgálta a szír Hasszán Farhudot

Minden részletre kiterjedő bizonyítási eljárást folytat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az Iszlám Állam terrorvezérének mondott Hasszán Farhud ügyében. Az újabb nyomozati cselekmények azonban csak erősítik az alapos gyanút a szír férfi ellen, akinek a nyomozó hatóság döntése szerint pénteken kellett a kötelező elmeorvosi vizsgálaton megjelennie.

2019. 05. 20. 6:19
null
A terrorizmussal gyanúsított szír férfit különleges biztonsági intézkedések mellett szállítják a hatóságok Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkezdődött pénteken Hasszán Farhud igazságügyi elmeorvosi vizsgálata, amit a büntetőeljárásról szóló törvény értelmében az emberölési ügyek gyanúsítottjai esetében kötelező elvégezni, s ezen a napon sebész szakorvos is megvizsgálta a szír férfi lábán lévő régebbi sérülést, amiről Farhud azt állítja, közlekedési balesetben szerezte – értesült lapunk.

A görög titkosszolgálat által néven nevezett Hasszán Farhud ellen emberöléssel elkövetett terrorcselekmény és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozás a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, amely az ügyre rálátó forrásunk szerint a legapróbb részletekre kiterjedően zajlik.

Bár a szír férfi tagadja, hogy az Iszlám Állam (ISIS) terroristájaként részt vett legalább húsz ember kivégzésében, a rendelkezésre álló bizonyítékok – titkosszolgálati adatok, vallomások, egy videófelvétel, amelyen nagy valószínűséggel a gyanúsított vágja le egy élő ember fejét –, valamint az újabb nyomozati cselekmények nemcsak az alapos gyanút erősítik, hanem már körvonalazódik ellene a vádemelés is.

Annak ellenére így van ez, hogy a gyanúsított kirendelt védője, Kelen László lapunknak arról beszélt, hogy nem számít a vizsgálat gyors lezárására. A védő szerint a lefejezős videót még igazságügyi kép- és hangszakértők vizsgálják, hogy valóban a védence látható-e rajta vagy esetleg más. Kelen László a Magyar Nemzetnek azt mondta: ő nem ismerte fel Farhudot a videón, amelyen szerinte egy hozzá hasonlító fiatal arab férfi öli meg az áldozatát, s a szakértők feladata, hogy tudományos alapossággal bizonyítsanak.

A gyanúsítottat különleges biztonsági intézkedések mellett szállítják a hatóságok
Fotó: Teknős Miklós

Az ügyvéd tudomása szerint péntekig nem érkezett újabb értékelhető adat, bizonyíték külföldről, ezért szerinte a belga titkosszolgálat védett tanúja továbbra is csak közvetett bizonyítékot szolgáltat a hatóságoknak.

Mint ismert, Hasszán Farhud 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren bukott le a biztonsági ellenőrzésen, amikor hamis okirattal igazolta a saját és a vele utazó nő személyazonosságát. A férfit embercsempészés és hamis közokirat felhasználása miatt rövid időn belül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és kiutasította Magyarországról.

A kiutasítás végrehajtása előtt azonban kiderült, hogy Farhud azonos lehet azzal a férfival, aki a belga titkos­szolgálat védett tanújának állítása szerint 2015-ben a szíriai Homsz városa közelében társaival terrortámadást követett el. Bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából öltek meg húsz embert, akik megtagadták csatlakozásukat az ISIS-hez. Farhud a nyomozás adatai szerint emír, tehát egyfajta „szakaszvezető” volt, s így ő adott parancsot a lefejezésekre, és maga is elkövetett gyilkosságokat.

Kelen László lapunkat arról tájékoztatta: holnap kezdődik meg az a külön vizsgálat, amit Hasszán Farhud panasza alapján indított a hatóság. A szír gyanúsított a fogva tartásának körülményeit kifogásolja, s állítása szerint indokolatlanul keményen, időnként durván bánnak vele a letartóztatásában. A nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészség megkeresésünkre nem kívánta kommentálni az értesülést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.