Gyermekszemészeti szűrőbuszt indítanak a legszegényebb településekre

A program a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésében valósul meg.

Forrás: MTI2019. 12. 05. 11:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyermekszemészeti szűrőbusz indul a háromszáz legnehezebb helyzetű településre, a rászoruló családok gyermekei a vizsgálatok alapján szükségesnek ítélt szemüvegeket ingyenesen kapják meg. A program a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésében valósul meg.

Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, a szeretetszolgálat alelnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a felzárkózó települések hosszú távú programja keretében Európa egyik legmodernebb szűrőbusza indul el a legszegényebb településekre.

A program előzményeiről szólva beszélt arról, hogy a szeretetszolgálat több mint tíz évvel ezelőtt kezdett el azzal foglalkozni, hogyan lehet a legszegényebb településekre szemüvegeket juttatni. A szemészeti program egy orvoscsoport segítségével indult el. A Látás ajándékba program során több mint ötezer szemüveg készült el. Ezt követően keresték meg a tapasztalataikkal az Emmi-t.

Csiki Zoltán, az Emmi egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy gyermekszemészeti szűrésekre specializálódott optometrista szakemberek érkeznek a települések iskoláiba és óvodáiba.

A szűrés ideje alatt videokonferencia keretében szemész szakorvos is rendelkezésre áll, aki online megtekintheti a műszeres vizsgálati eredményeket. Azokat a gyerekeket, akiknél ez indokolt, személyesen viszik szakorvoshoz.

A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy a szeretetszolgálat kérte az államtitkárság közbenjárását egy gyermekszemészeti vizsgálóegységhez, és ezért átalakítottak egy mammográfiás szűrőbuszt.

Csiki Zoltán kiemelte: az egészségállapotban megmutatkozó egyenlőtlenségek csökkentése hatékony ágazatközi együttműködést igényel a stratégiaalkotástól a végrehajtásig, amelynek szerves része az edukáció, a szociális hálózat és az önkormányzatok infrastrukturális fejlesztése, valamint az érintett közösségek aktív bevonása.

Az Egészséges Magyarország 2014-2020 stratégia a magyar társadalom alapvető érdekeként jelölte meg az egyenlőtlenségek, és ennek részeként az egészségi egyenlőtlenségek csökkentését – tette hozzá.

Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója elmondta, nagyon sok gyermeket vizsgálnak és látnak el, de az említett teleülésekből elég kevés gyermek jut el hozzájuk. Feladatuk nemcsak az ellátást, hanem a programban résztvevő optometristák képzése is – jegyezte meg.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szeretetszolgálat szemészeti programját az a felismerés alapozta meg, hogy a leszakadó településeken élő gyermekek látásromlását sokszor éveken át senki nem vette észre, és tíz gyermekből kettőnél ez maradandó károsodást okozott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.