„Ha Simon nem fizet, az MSZP-nek kell”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Simon éppen azért mondott le mandátumáról, hogy ne kelljen visszafizetnie a 39 millió forintos parlamenti jövedelmét.

MNO
2014. 03. 21. 13:47

Az Index hozta nyilvánosságra, hogy Welsz, mint a jótékonysági szervezet képviselője, évek óta vitetett ki mentőautókat Nyugat-Afrikába, évente néhány darabot, sokszor egyéb eszközökkel együtt. Tíz év alatt valamivel több mint harminc autót vittek ki Bissau-Guineába, Gambiába, Mauritániába, Guineába, Szenegálba, a Zöld-foki Köztársaságba és Maliba.

Az MSZP volt elnökhelyettesének és más szocialista politikusoknak hamis afrikai útlevelet szerző férfi halálának körülményeit államigazgatási eljárásban az V. kerületi rendőrkapitányság rendkívüli halálesetek osztálya vizsgálja.

Február 4-én a Magyar Nemzet írt arról először, hogy Mesterházy helyettese, Simon évek óta hatalmas, csaknem 250 millió forintos vagyont parkoltat egy osztrák pénzintézet számláján, amelyet nem tüntetett fel egyetlen vagyonnyilatkozatában sem. Azóta a politikus kilépett a szocialista pártból, lemondott mandátumáról, az ügyészség pedig február 18-án gyanúsítottként hallgatta ki. Később kiderült, Simon nemcsak osztrák, hanem egy magyarországi bankban is pénzt rejteget. A Hír TV megtudta, a Magnet Bankba 75 millió forintnyi összeget helyeztek el Simon hamis afrikai útlevelének segítségével.

Simon volt MSZP-elnökhelyettest, valamint a korábbi C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésben érintett minisztereket és titkosszolgálati vezetőt is meghallgatna következő ülésén a parlament nemzetbiztonsági bizottsága – közölte Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke a bizottság március 18-i zárt ülését követően újságírókkal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.