Eközben a Magyar Nemzet újabb gyanús körülményre bukkant Simon vagyonnyilatkozataiban. A szocialista politikus a 2012-es bevallása szerint az év október 22-én vásárolt egy 120 négyzetméteres társasházi lakást a XII. kerületben. A Magyar Nemzet kiderítette, a szóban forgó ingatlan a Széchenyi-hegyen, egy Ágnes utcai elit társasházban található. A földhivatalból kikért tulajdoni lapra Simon neve már 2012. szeptember 10-én felkerült. Több mint érdekes, hogy ugyanezen a napon a Simon luxuslakása melletti ingatlanon széljegyre került Simon jelenlegi felesége, Horváth Tünde Márta is. Bár Simon vagyonnyilatkozata szerint 2012-ben még nem voltak házasok, feltételezhető, hogy nem a vakszerencse miatt vásárolták meg egy időben az egymással szomszédos ingatlanokat.
A lap által megkérdezett ingatlanszakértő szerint – aki a szóban forgó társasházban is árul egy lakást – az elmúlt években körülbelül 80-90 millió forintra taksálható ebben a társasházban egy jó állapotú vagy felújított ingatlan értéke. Rámutatott: az 1986-ban épült társasház lakásai 100 és 130 négyzetméteresek, ezenfelül dupla garázs és mosókonyha, illetve egy kisebb előkert is tartozik hozzájuk.
Rejtély, hogy Simon honnan szerzett több tízmillió forintot, ugyanis a 2011-es vagyonnyilatkozatához képest a 2012-esben a tartozása mindössze 3,5 millió forinttal emelkedett, és nem volt olyan jövedelme ebben az időszakban sem, amely ezt a hirtelen vagyongyarapodást magyarázhatná. Szintén magyarázatra szorul, hogy az internetes adatlapja szerint „gazdasági vezetéssel” foglalkozó Horváth Tünde Mártának honnan volt több tízmillió forintja a lakás megvásárlására, ugyanis az ő vagyonnyilatkozata (mint az országgyűlési képviselők házastársaié) nem nyilvános, és az Országgyűlés mentelmi bizottsága csak konkrét bejelentés esetén vizsgálhatja.
Ismert, hiába várták, nem ment el az Országgyűlés mentelmi bizottságának hétfő délelőtti – zárt ajtók mögötti – ülésére a százmillióit egy osztrák bankszámlán rejtegető Simon. Ehelyett az MSZP bukott elnökhelyettese egy levelet küldött és egy új vagyonnyilatkozatot, ám abban sem szerepel a külföldi bankszámlán euróban és dollárban lévő – forintra átszámítva csaknem negyedmilliárdos – vagyona. Simon ezt azzal magyarázta, hogy nincs olyan rovata a vagyonnyilatkozatnak, amelyben ezt az összeget feltüntethette volna.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!