Mesterházy volt helyettese továbbra is titkolózik

Simon új vagyonnyilatkozatában sem szerepel a mesés összeg, a politikus azt mondja, nem talált megfelelő rovatot.

VZ
2014. 02. 10. 10:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette: a lemondással megszűnik a mentelmi joga, így annak felfüggesztéséről sem határozhat az Országgyűlés. Ha mandátuma megszűnik, vele szemben csak az igazságszolgáltatás járhat el – ismertette. Mint mondta, ilyen ügy a mentelmi bizottság fennállása óta nem volt. Hozzáfűzte, megpróbálja elérni, hogy a január 31-ével benyújtott és az új vagyonnyilatkozat is felkerüljön a parlamenti honlapra.

Mint ismert, hétfőn tárgyalta volna az Országgyűlés mentelmi bizottsága az MSZP bukott elnökhelyettesének az ügyét, akit adócsalás és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt kért ki a legfőbb ügyész a múlt héten. Simont meghívták az ülésre, de nem jelent meg. Rubovszky György korábban elmondta, hogy ma dönt a mentelmi bizottság arról, hogy adócsalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt, a legfőbb ügyész kérésére felfüggesszék-e a honatya mentelmi jogát.

A törvény szerint a bizottság a vagyonvizsgálati eljáráskor Simon Gábort köteles meghívni az ülésre, az ülésen a képviselő megjelenhet, előadhatja védekezését, de az ülés többi részén nem lehet jelen – mondta. A testület zárt ülésén a kormánypárti képviselőkön kívül az ellenzékiek közül egyedül a jobbikos tag volt jelen.

Mint ismert, a Magyar Nemzet február 4-én írt először arról, hogy Mesterházy Attila szocialista pártelnök helyettese, Simon Gábor évek óta hatalmas, több százmillió forintos vagyont parkoltat egy osztrák pénzintézet számláján. Az MSZP-s honatya a csaknem 250 millió forintos összeget nem tüntette fel egyetlen vagyonnyilatkozatában sem.

Mikor, kitől és miért kapta a vezető baloldali politikusként dolgozó Simon a bécsi bankszámlán szereplő több száz millió forintot? – tette fel a kérdést Rétvári Bence, a KDNP alelnöke még vasárnap. Rétvári szerint ugyancsak tisztázásra vár, hogy az összegnek volt-e köze ahhoz, hogy Simon jelentős szerepet töltött be az MSZP-ben és a Gyurcsány-kormányban, illetve jobbkeze volt Mesterházy Attilának.

Ezzel kapcsolatban a mentelmi bizottság elnöke kérdésre válaszolva korábban elmondta: ha Simon a már jelzett szándékának megfelelően február 12-én, szerdán lemond képviselői mandátumáról, akkor mindkét ügyet lezárják, ugyanakkor számára az eltelt idő kétségessé teszi Simon Gábornak azt a védekezését, hogy jóhiszeműen hibázott a vagyonnyilatkozat kitöltésekor, ugyanis a bankszámlát 2008-ban nyitotta.

Simon még február 6-án jelentette be, hogy minden MSZP-s tisztségéről és február 12-ei hatállyal országgyűlési képviselői mandátumáról is lemond. Mesterházy egykori helyettese ugyanis addig képviselői védettséget élvez. Vajon miért nem azonnal, 6-án mondott le a képviselőségéről, miért kell várnia szerdáig? Miért adott a „Gyurcsány-koalíció” pár nap „menekülőutat” Simon Gábornak, hogy lemondjon parlamenti mandátumáról? – tette fel a kérdést Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője, aki azt is firtatta, hogyan lehet, hogy a „Gyurcsány-koalíció” egyetlen tagja sem kérdezte meg Simont arról, honnan van az osztrák számlán tartott mintegy negyedmilliárd forint. Talán, mert tudják, honnan származik – fűzte hozzá.

A napokban több szocialista potentát a Simon-pénzt és az MSZP-t próbálta meg különválasztani. Mesterházy Attila pártelnök szerint a 240 millió forint „nem kötődik Simon Gábor közéleti tevékenységéhez”. „Az azt megelőző életével kapcsolatos forrásfelhalmozásról van szó, amennyire én tudom.”

Ha az MSZP nem segít felfedni a politikus vagyonának eredetét, feltételezhető, hogy nem csak Simonnak van rejtegetnivalója. Az MSZP nem tehet úgy, mintha nem lenne köze Simon Gáborhoz – ezt már Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.