Miután az MSZP elnökségi ülése véget ért, Mesterházy Attila fél hat körül lépett ki a párt székházából, és elmondta: Simon maga kezdeményezte a tisztségeiről a lemondást. Ha ezt nem ő tette volna meg, az elnökség tette volna meg ezt a lépést. Az MSZP elnöke az MTI szerint azt mondta: nem pártpénzről van szó, és az ausztriai bankban tartott nagyjából 240 millió forint „nem kötődik Simon Gábor közéleti tevékenységéhez”. „Az azt megelőző életével kapcsolatos forrásfelhalmozásról van szó, amennyire én tudom” – fűzte hozzá. Simon végig segíteni fogja az ellene folyó vizsgálat lefolytatását – mondta az MSZP elnöke.
Mesterházytól azt is megkérdezték, elhiszi-e, hogy immár volt párttársa jóhiszeműen hibázott adóbevallásában. A politikus megkerülte a kérdést, és csak annyit felelt, hogy örül, hogy Simon áll minden vizsgálat elébe.
Mesterházy arra az újságírói kérdésre, miszerint miért kellett távoznia a közéletből Simonnak, ha eltitkolt pénze nem köthető politikai tevékenységéhez, azt válaszolta: kiderült, hogy nem tüntetett fel a parlamenti vagyonnyilatkozatában egy osztrák számlát, ráadásul az MSZP belső szabályzata szerint minden képviselőjelöltnek le kell adnia egy vagyonnyilatkozatot a pártnak is, és ő ezt is megsértette. Mesterházy szavai szerint, ha nem lépett volna ki a pártból, akkor ezért kizárták volna – írja az ATV.hu.
Steiner Pál semmit sem kíván hozzátenni Simon ügyéhez – jelentette a helyszínről az MNO tudósítója. A szocialisták elnökségi tagja azt mondta, hogy lezártnak tekintik az ügyet, és semmit sem akarnak hozzáfűzni Simon Gábor közleményéhez. Ugyanezt ismételte meg tudósítónknak Horváth Csaba és Szanyi Tibor is. Utóbbi megjegyezte, hisz az ártatlanság vélelmében és abban is, amit Simon Gábor közleményében elmond. Döntésével az MSZP felé Simonnak már nincs elszámolnivalója, az ügy ezzel lezárult – tette hozzá Szanyi, aki szerint a kilépésre azért volt szükség, hogy az ügy ne terhelje az MSZP kampányát, és a pártvezetés is ezt szorgalmazta.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!