A pénz eredete kapcsán az Index azt írta, hogy ugyanaz az osztrák bank finanszírozott egy XVIII. kerületi kötvénykibocsátást, amely pénzintézetnél Simon számlát nyitott, nagyjából akkor, amikor a kibocsátás megtörtént. Az internetes lap szerint Simon közeli kapcsolatot ápolt a kerület előző vezetésével, különösen két meghatározó szocialista figurával, Szaniszló Sándor volt alpolgármesterrel és Kőrös Péterrel, a kerület jelenlegi MSZP-s frakcióvezetőjével.
A nap folyamán a Jobbik bűnszervezetben részvétel, hivatali vesztegetés, illetve különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
Novák Előd szerdán úgy fogalmazott: ilyen nagy összegre „nem klasszikus bűnözési formákkal, hanem politikusbűnözéssel lehet szert tenni”, így a Jobbiknak erős a gyanúja, hogy ez a pénz a nemzeti vagyonból származhat. Hangsúlyozta: álláspontjuk szerint ennek az összegnek a megszerzése egyedül nem volt lehetséges, hanem egy bűnszervezet fenntartására volt szükség. Emlékeztetett: Simon Gábor évek óta az MSZP „első vonalába tartozik”, hol elnökhelyettesként, hol pedig az országos választmány elnökeként.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint ha igazak a hírek az MSZP-s Simon Gábor ausztriai bankszámlájáról, nehezen képzelhető el, hogy arról senki más nem tudott a szocialista pártban, és a politikus magányos elkövető volt. Jelezte azonban: az ügyet a magyar és az osztrák hatóságoknak kell tisztázniuk
A XVIII. kerületi önkormányzat vezetése azonnali magyarázatot és teljes körű beszámolót követelt az MSZP elnökhelyettesétől, valamint Kőrös Pétertől. Kucsák László, a kerület Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselője.a Hír TV-nek azt is hangsúlyozta, hogy Simon 2008-tól a Gyurcsány-kormány államtitkáraként dolgozott, és ugyancsak ekkor nyitotta meg a most szóba került, több mint 240 millió forintnak megfelelő összeget tartalmazó számlákat.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!