Karoline Leavitt sajtótitkár az elnöki hivatal napi sajtóértekezletén közölte, hogy Trump washingtoni idő szerint pénteken az éjszakai órákban indul csaknem egyhetes, három országot érintő ázsiai hivatalos látogatásra, aminek keretében megtörténhet az első személyes amerikai-kínai elnöki találkozó.

Az elnöki szóvivő beszámolt arról, hogy Donald Trump helyi idő szerint vasárnap reggel érkezik Malajziába, ahol aznap találkozik az ország miniszterelnökével, majd részt vesz a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) vezetőinek munkavacsoráján.
Útjának következő állomása Japán lesz, ahol Tokióban kedden tárgyal a távol-keleti szigetország új miniszterelnökével.
Az amerikai elnök szerdán a dél-koreai államfővel tart hivatalos megbeszélést Puszanban, majd részt vesz az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) vezetői tanácskozásán.
Az elnöki körút záróprogramjaként Donald Trump csütörtökön Dél-Koreában ül tárgyalóasztalhoz Hszi Csin-ping kínai elnökkel – mondta Karoline Leavitt szóvivő.
A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt jelentette be, hogy a kelet-ázsiai ország miniszterelnök-helyettese vezette delegáció a hétvégén kétoldalú, kereskedelmi témájú egyeztetéseket folytat az Egyesült Államok kormánydelegációjával.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter közölte, hogy az amerikai küldöttséget ő vezeti, a megbeszélést szombaton tarthatják.
A várakozások szerint a malajziai amerikai–kínai egyeztetés a két ország elnökének jövő csütörtökre tervezett találkozóját készíti elő.
Borítókép: Donald Trump amerikai elnök (Fotó: Getty Images via AFP)