– A politikai stabilitás az egyik legnagyobb érték ezekben a válságos időkben

Szülő árulta egy iskolában az Elf Bart – további szigorítás jöhet
Káros az egészségre.
– A politikai stabilitás az egyik legnagyobb érték ezekben a válságos időkben
– hangsúlyozta lapunknak Deák Dániel, aki szerint ezt igazolják az elmúlt év eseményei is. – Magyarország tavaly tavasszal gyorsan reagált a koronavírus megjelenésére, sikerült a járvány folyamán végig garantálni az ország stabilitását, és a gazdasági válságot is megfelelően tudtuk kezelni – hangsúlyozta a szakértő.
A XXI. Század Intézet vezető elemzőjét annak kapcsán kérdeztük, hogy a baloldali összefogás nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint egy hatpárti koalíciós kormány megalakítását. Deák Dániel emlékeztetett: a koalíciós kormányok által irányított és politikai instabilitástól szenvedő Belgium vagy Spanyolország a koronavírus megjelenése óta szinte végig a legrosszabb adatokat produkálta a fertőzöttség és halálozás terén is. – Mindez azért van, mert a koalíciós feszültségek és ellentétek miatt nem voltak képesek gyorsan reagálni az eseményekre, a korlátozó intézkedéseket is késve hozták meg tavaly tavasszal – vélekedett az elemző.
A politológus emlékeztetett rá, hogy hatpárti kormány még azokban az országokban is ritka, amelyek hozzászoktak a koalíciós kormányzáshoz.
– A Benelux államokban vagy például Dániában alakulnak gyakran sokpárti koalíciós kormányok, amelyek nemegyszer instabilak, gyorsan felbomlanak, sőt Belgiumban az is előfordul, hogy évekig nincsen kormánya az országnak
– említette a negatív példákat Deák Dániel, majd a szomszédos Szlovákiát irányító négypárti koalíció példájára is felhívta a figyelmet. – Ugyan még egy éve sem jött létre a Matovič-kormány, de már többször majdnem megbukott; várhatóan nem fogja kitölteni a négyéves mandátumát – vélekedett az elemző, aki szerint az ideológiai ellentétek is komoly kihívás elé állítanák az együttműködéssel próbálkozó ellenzéket. – Ritka, hogy a szélsőjobboldal a balliberális pártokkal fogjon össze, és úgy hozzanak létre koalíciós kormányt. Azokban az európai országokban, ahol koalíciós kormányok irányítanak, főként egy politikai oldalon álló pártok működnek együtt – hívta fel rá a figyelmet Deák Dániel.
Az elemző szerint baloldali kormányalakítás esetén problémát jelentene, hogy a jelenlegi összeborulásban ellentétes gondolkodású pártok vesznek részt.
– A szélsőbaloldaltól kezdve a zöldpolitikusokon át egészen a szélsőjobboldalig tartó szövetség nem tud megállapodni konkrét szakpolitikai kérdésekben, így például az sem világos, hogy milyen adórendszert, milyen nemzetpolitikát vagy éppen szociálpolitikát folytatnának
– hívta fel rá a figyelmet az elemző. – A baloldal egy olyan hatalomtechnikai alkukon alapuló ellenzéket akar létrehozni, amelynek sem közös ideológiája, sem közös víziója nincsen, így kormányzásképtelen – tette hozzá.
Az elmúlt hetekben a koronavírus elleni oltások kapcsán nyilvánvalóvá vált a széthúzás a baloldalon – vélekedett Deák Dániel, aki arra emlékeztetett, hogy míg a Momentum egyes politikusai kötelezővé tennék az oltást, addig a Demokratikus Koalíció bizonyos oltóanyagok ellen kampányolt, a Jobbik pedig emberkísérletről beszélt a vakcinák kapcsán.
– Belegondolni is rossz, miként kezelték volna a mostani járványhelyzetet úgy, hogy még egy ilyen alapvető kérdésben sem tudnak közös álláspontra helyezkedni
– mondta lapunknak a politológus.
Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy múltbeli tapasztalatok sem sok jót ígérnek, mert a 2002 és 2010 közötti balliberális kormányok instabilak voltak, ami az ország teljesítőképességén is megmutatkozott. – A 2002 utáni időszakban három miniszterelnök is követte egymást a belső feszültségek miatt. A koalíciós ellentétek pedig leginkább akkor váltak láthatóvá, amikor Gyurcsány Ferenc kormányzásának utolsó hónapjaiban már csak egy kisebbségi kormányt vezetett, miután annyira elmérgesedett a viszonya az SZDSZ-el, hogy azok visszahívták a minisztereiket a kormányból – emlékeztetett Deák Dániel, aki szerint rossz ómen az ellenzéki összeborulás kapcsán, hogy
a baloldali koalíciós kormányok okozta politikai instabilitás hatására az ország annak idején lemaradt versenytársaitól, és a gazdaság gyakorlatilag összeomlott.
– Maga Gyurcsány Ferenc beszélt a 2006-os őszödi beszédben arról, hogy semmilyen elképzelésük nincsen a jövőbeli tervekről, csupán vízió nélküli ötletelésről szól a kormányzásuk – idézte fel.
Nem sok jóra lehet következtetni az alapján sem, ahogyan a baloldali koalíció az általa irányított településeket vezeti. Deák Dániel szerint borítékolható, hogy az ellenzéki a politikusok azonnal összekülönböznek, amint hatalomhoz jutnak, és ez már látható az egyes baloldali vezetésű önkormányzatoknál, ahol felbomlott a szivárványkoalíció. – Ilyen település Göd, Eger, Szolnok vagy például Ferencváros, ahol néhány hónap alatt egymásnak estek a baloldali politikusok. Több ellenzéki polgármester csak a rendkívüli jogrendnek köszönheti, hogy hivatalban maradt, hiszen így egy személyben képesek döntéseket hozni.
Ugyanez várható tőlük kormányon is. Ahogy az MSZP–SZDSZ-koalíció felbomlott, úgy ez a még színesebb hatpárti összefogás is halálra van ítélve
– hangsúlyozta az elemző a Magyar Nemzetnek.
Káros az egészségre.
Karácsonyék felelőtlen gazdálkodása miatt rendőrségi eljárás is indulhat.
Ukrajna uniós csatlakozása veszélyeket jelentene Magyarország számára – fogalmazott Hidvéghi Balázs.
Polyák Gábor a Szabad Európa podcastben magyarázkodott arról, miért van szüksége a külföldi támogatásra a magyarországi „független” médiának.
Mi magyarok nem szoktuk bedobni a törülközőt, sem akkor, sem most
Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni
Megszavazták: íme Magyarország top 5 legjobb szabadstrandja
Ficónak végképp elege lett az EU-ból: Szlovákia a falhoz állította Ursula von der Leyenéket – vagy kiengesztelik vagy olyat tesz, amit eddig még soha
Telt házzal indul a balatoni szezon: nem találod ki, mi a nyár új slágere
A Ryanair már korábban figyelmeztetett: a Boeing 787 Dreamlinerekkel igenis vannak problémák – nem lepődtek meg az indiai repülőgép-katasztrófán
Mindenki felhördült: elképesztő ítélet született a gyerekeit verő edző ügyében
Sorsoltak az NB I-ben: örökrangadóval kezd a Fradi
Valter Attila és a csapattársa sem lehet boldog a Tour de France előtt
Rendkívüli bejelentést tesz Szijjártó Péter - élőben
A Slava Ukraini zengett Bécsben
Dráma Milák Kristóf körül: elúszik az idei világbajnokság is
Káros az egészségre.
Karácsonyék felelőtlen gazdálkodása miatt rendőrségi eljárás is indulhat.
Ukrajna uniós csatlakozása veszélyeket jelentene Magyarország számára – fogalmazott Hidvéghi Balázs.
Polyák Gábor a Szabad Európa podcastben magyarázkodott arról, miért van szüksége a külföldi támogatásra a magyarországi „független” médiának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.