Újabb csokornyi tehetséggondozási pályázat jelent meg augusztus elején az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő jóvoltából. Kilenc különböző felhívással 652 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít az állam az oktatási intézményeknek.
Művészeti célú hazai és a határon túli tehetséggondozó programokra 119,7 millió forint jut, ebből a pénzből legalább harmincórás élmény- és alkotásközpontú programokat szervezhetnek az iskolák, kollégiumok vagy művészeti felsőoktatási intézmények, legyen szó zene-, tánc-, képzőművészeti vagy akár bábművészeti programokról.
E célra pályázónként 500 ezer és hárommillió forint közti összeg nyerhető el, és a kiírás szerint előnyt jelent elbíráláskor, ha a jelentkező vállalja, hogy a program tematikájához kapcsolódva egy-két napos tanulmányi utat, háromnapos bentlakásos szaktábort vagy négyórás interaktív csoportos foglalkozást szervez.

Fotó: Teknős Miklós
Külön pályázatot írtak ki a matematikai, természettudományos és digitális kompetenciák erősítését szolgáló tehetségsegítő programokra. A 136,8 millió forintos keretösszegből egy-egy pályázó legfeljebb másfél millió forintot nyerhet el.
Fontos kritérium, hogy a program eredményeként valamilyen tárgyiasult alkotás (például kiállítás, interaktív bemutató) jöjjön létre, illetve hogy a projektek 2020. július 30-ig valósuljanak meg. Nem maradnak ki a körből a szakképzést folytató intézmények sem, amelyeknek 144 millió forintos keretösszeggel hirdettek pályázatot ugyanebben a témában, fejenként legfeljebb másfél millió forintos elnyerhető támogatással.
Tanulmányi és művészeti versenyek megrendezéséhez 52 millió forinttal járul hozzá az állam. A versenyeket úgy kell megrendezni, hogy a Nemzeti alaptantervre és az érettségi vizsgakövetelményeire épüljenek, de azon valamelyest mutassanak is túl. Az iskolák mellett oktatással foglalkozó szervezetek, alapítványok jelentkezését is várják, amelyek fejenként egymilliót is elnyerhetnek.
Önálló keretet kapott az óvodai tehetséggondozás is. A legkisebbek fejlesztését 49,5 millió forinttal támogatják (pályázónként 0,5–3 millió forinttal), amelyből legalább harmincórás, korcsoportnak megfelelő foglalkozássorozat szervezhető. A különösen tehetséges óvodásoknak teljes körű tehetségfejlesztés is indítható, amelybe akár a szülőket is be lehet vonni.