Jövőre emelkednek a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati forrásai

Az szja-nak az az egy százaléka, amelyet civil szervezeteknek adhatnak, de nem rendelkeznek róla, automatikusan az alapba kerül, ennek köszönhető a forrásbővülés.

2019. 09. 20. 18:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem kétmilliárd forinttal emelkednek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évi pályázati forrásai az ideihez képest – közölte a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Vince egy tájékoztató fórum előtt újságíróknak elmondta: erre az évre 5,9 milliárd forintra lehetett pályázni a kormány által létrehozott NEA keretein belül, 2020-ra ez az összeg már 7,7 milliárd forint lesz.

A forrásbővülés – szavai szerint – annak köszönhető, hogy a személyi jövedelemadónak az az egy százaléka, amelyet civil szervezeteknek adhatnak, de nem rendelkeznek róla, automatikusan a Nemzeti Együttműködési Alapba kerül, és a pénzt civil szervezetek támogatására fordítják.

Október elsejétől egy hónapon át az összevont szakmai és működési célokat is tartalmazó pályázatokat adhatják be, november 1-jétől pedig az egyszerűsített pályázatokat várják, amelyek beadására szintén egy hónap áll rendelkezésre – ismertette korábban a politikus a részleteket.

A döntéseket minél hamarabb szeretnék meghozni, hogy a civilek mihamarabb részesüljenek a sikeres pályázataik alapján elnyert forrásokból – tájékoztatott pénteken Szalay-Bobrovniczky Vince.

A forrásokból szinte bármilyen hasznos célra lehet pályázni, például szociális szolgáltatások, egészségügyi, kulturális, oktatási és sportcélok megvalósításához.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.