Kitüntetés, hogy ismét egy szentatyát köszönthetünk hazánkban

– Az számítana sikernek, ha a kongresszus után sokan mondhatnák, hogy valóban találkoztak Jézus Krisztussal – nyilatkozta lapunknak az eucharisztikus kongresszus főtitkára, aki szerint továbbra is a legfontosabb küldetésünk, hogy imádkozva megszenteljük a Kárpát-medencét. Fábry Kornél atya a II. vatikáni zsinatot idézve kiemelte: az eucharisztia a keresztény életünk csúcsa és forrása, így nem véletlen, hogy örömmel tértünk vissza a járvány után a templomokba.

Csekő Imre
2021. 06. 15. 6:18
null
„Hazánknak, népünknek újból és újból vissza kell térnie keresztény gyökereihez a megmaradásért" Forrás: NEK
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Harmadszorra érkezik katolikus egyházfő hazánkba a rendszerváltás óta. Kitüntetésnek kell ezt tekintenünk?

– Abból kiindulva, hogy mennyi katolikus ország van a világon, valóban kitüntetésnek nevezhetjük, hogy Szent II. János Pál pápa 1991-ben és 1996-ban is volt Magyarországon, most pedig – huszonöt év elteltével – ismét egy szentatyát köszönthetünk hazánkban.

– Nem magától értetődő, hogy a pápa részt vesz az eucharisztikus kongresszuson. Ön szerint miért döntött az utazás mellett a szentatya?

– Egyrészt azért, mert mind Áder János köztársasági elnök úr, mind Erdő Péter bíboros úr is meghívta, és azért is, mert Ferenc pápa szereti a magyarokat.

– A járvány miatt sokan távol maradnak? Mennyien vehetnek részt végül a kongresszuson?

– Nehéz jóslásokba bocsátkozni, mert a korábbi kongresszusok tapasztalatai azt mutatják, hogy az utolsó másfél hónapban regisztrált a résztvevők nyolcvan százaléka még a vírusmentes időszakban is. Azt tudjuk, hogy már most bőven tízezer fölött van azoknak a száma, akik a pápai szentmisére jelentkeztek, és még van hátra bő két hónap a kongresszusig. Bízom benne, hogy mindenki, aki el akar, az el is fog tudni jönni. Az eucharisztikus kongresszusok résztvevőinek általában tíz százaléka külföldi, és a nagy többség a rendező ország hívei közül kerül ki. A Hungexpón megrendezett programok esetében tízezres nagyságrenddel számolunk, és a szabadtéri szentmisék esetében pedig ennek a sokszorosával.

– A járvány miatt nagy részben online történt meg a felvezetés a kongresszus előtt, ennek vannak pozitívumai. Sikerült mindebből tanulnia az egyháznak?

– Pál apostol azt mondta, hogy álljunk elő az örömhírrel, akár alkalmas, akár alkalmatlan, és az egyház történetében mindig kellett különleges körülmények között is hirdetni az evangéliumot. Pál apostol a börtönben vagy a gulágra elhurcolt papok a fogságban is hirdették Krisztust. Most is olyan helyzet állt elő, amihez alkalmazkodnunk kellett. Megtapasztalhattuk, hogy megnyílt a lehetőség, hogy az egyház mintegy hatodik kontinensen, az online térben is hirdesse az evangéliumot. Ferenc pápa akarata szerint kiléptünk a templomokból, hogy közelebb kerüljünk az emberekhez. Biztos vagyok benne, hogy a járvány után sok mindent megőrzünk majd a most alkalmazni kezdett eszközökből.

– Nem csak gyenge pótlék mindez, amikor az eucharisztiának éppen a valóságos jelenlét a lényege?

– Az eucharisztiát természetesen nem pótolhatja az online részvétel, de előtérbe került például az úgynevezett lelki áldozás lehetősége. Isten ugyanis sokféle módon tudja adni a kegyelmét. Annak is lehet pozitív hozadéka, hogy egyfajta éhség is kialakult az embereken. Ismerek olyan személyt, aki korábban napi áldozó volt, és két hónapig nem tudott szentáldozáshoz járulni. Amikor pedig újra volt erre lehetősége, már egészen másképpen, nem rutinból tette ezt. Sokaknak nagyon felértékelődött az eucharisztia jelentősége. Communiónak is mondjuk a szentáldozást, ami közösséget jelent Krisztussal és egymással is. Ennek a szempontnak a jelentősége is jobban kidomborodott az elmúlt évben. Biztos vagyok benne, hogy erős vággyal tértünk vissza a templomainkba.

„Hazánknak, népünknek újból és újból vissza kell térnie keresztény gyökereihez a megmaradásért”
Fotó: NEK

– Ön a YouTube-on is tartott katekézist. Milyenek a tapasztalatai a misevloggal kapcsolatban?

– Negatív visszajelzést nem kaptam, pozitívat viszont nagyon sokat. Volt, aki viccesen azt írta, hogy „te voltál a házi feladat”, mert a járvány idején például a misevlog nagy segítséget jelentett a hitoktatóknak, akik éppen a liturgiát tanították. Azt tapasztalom, hogy minél inkább ismerjük a liturgiát, annál jobban be tudunk kapcsolódni, és annál szorosabbra tudjuk fűzni a kapcsolatunkat Jézussal. Folytatni kell ezt az utat, mert a videók több tízezres nézettsége azt mutatja, hogy az emberek igénylik ezt.

– Röviden hogyan foglalná össze, mi a szentmise, az eucharisztia jelentősége a katolikus tanításban?

– A II. vatikáni zsinat mondja az eucharisztiáról, hogy a keresztény életünk csúcsa és forrása. Az oltáriszentség vétele által tudunk Jézussal fizikailag és lelkileg is egyesülni. Az imádságban is tudunk vele találkozni, de a fizikai egyesülés csak az eucharisztia vételével valósul meg. A szentségimádás és a szentmise ezért továbbra is központi helyen van az egyház életében, és éppen a kongresszusra készülve tapasztaltam, milyen sokan mentek be imádkozni, az oltáriszentséget imádni a megnyílt templomokba. A csendes szentségimádás nagyon elterjedt, mert az emberek szívesen imádkoznak így.

– Nem írattak új himnuszt, hanem az 1938-as kongresszusét használják majd idén is. Miért?

– Nagyon szeretjük ezt az éneket, és nehéz lett volna akár szövegében, akár dallamvilágában jobbat alkotni nála. Bangha Béla és Koudela Géza szerezte ezt a himnuszt, ami tökéletesen összefoglalja az eucharisztia lényegét. Ez az ének hidat képez majd a múlt és a jelen között. Vannak, akik még ott voltak az 1938-as kongresszuson is, és az ő számukra is öröm lesz, hogy újra elhangzik ez az ének. Az sem elhanyagolható szempont, hogy minden magyar katolikus hívő ismeri ezt a himnuszt.

– Mi az aktualitása a himnusz szövegének?

– Krisztus, ahogy az ének szövege is mondja, valóban Úr s király a föld felett. Ez a kijelentés kétezer éve igaz, és ez nem változott. Az a sor, hogy: forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet, szintén aktuális ma is. A békéért való kiállás és ima szükségessége sajnos semmit nem veszített az aktualitásából. Az utolsó versszak István király árva népéhez szól. Hazánknak, népünknek újból és újból vissza kell térnie a keresztény gyökereihez a megmaradásért. Ebben rejlik a magyarság sikere, hogy kitartottunk a hitben. Továbbra is küldetésünk, hogy imádkozva megszenteljük a Kárpát-medencét.

– Kihirdették, kik lesznek a kongresszus küldöttei. Nekik mi a szerepük?

– Arra kértünk elismert magyar embereket, hogy legyenek a kongresszus hírnökei. Ők a saját szakterületükön már mind letettek valamit az asztalra. Van köztük elismert klímakutató, orvos, színészek, sportolók, zenészek, akik mind általános elfogadottságnak örvendenek, és akik számára fontos a keresztény hitük, amit nyíltan is szívesen megvallanak. Arra kértük a hírnököket, hogy népszerűsítsék a kongresszust, ami nem egy könnyű műfaj, hiszen sokan félreértik, miről is van szó, és azt gondolják, hogy egy szakkonferenciáról van szó, holott ez egy minden jó szándékú ember számára nyitott találkozó, amelynek Krisztus van a középpontjában.

– Milyen fontos felvezető programok lesznek még a kongresszus előtt?

– A járvány miatt sokáig karanténban volt a missziós kereszt, ami a kongresszus szimbóluma, de most újrakezdtük vele az országjárást, és sok településre elvisszük még. A kongresszust pedig közvetlenül megelőzi egy teológiai szimpózium Esztergomban szeptember 2–4. között.

– A kongresszus ideje alatt mik lesznek a legfontosabb események?

– A kongresszus egy nyolcnapos rendezvénysorozat, aminek az ünnepélyes megnyitó szentmiséje szeptember 5-én a Hősök terén lesz. Ez sok gyerek számára az elsőáldozás napja is lesz, és egyben az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Veni Sancte szentmiséje is. Hétfőtől péntekig a Hungexpo ad otthont magának a kongresszusnak, ami egyfajta lelkigyakorlat. Naponta lesz közös ima, szentmise, katekézis, amit a világ minden részéről érkező bíborosok tartanak, de lesznek tanúságtételek és választható fakultációk, délutánonként pedig vallási és kulturális programok várják az érdeklődőket városszerte. Koncertet ad például a Száz Tagú Cigányzenekar, de az Ars Sacra Fesztivál is a kongresszussal egybekötve zajlik majd. Szerda délután a plébániák fogadják a hazánkba érkező zarándokokat a különböző nyelvű szentmiséken. Csütörtök este a bazilikába várjuk a közösségek szentségimádására a híveket. Pénteken a Papp László Sportarénában Ákos-koncert lesz, ami után Forráspont ifjúsági estet tartunk. Szombaton családi napot tartunk a Margitszigeten, ahol kötetlenebb módon lehetünk együtt. Este pedig a Parlament előtt lesz szabadtéri szentmise, amit eucharisztikus gyertyás körmenet követ majd. Vasárnap pedig az ünnepélyes záró szentmise következik a Hősök terén Ferenc pápával. Ezen a nagyzenekar mellett egy kétezer fős kórus fog szolgálni.

– Mennyiben lesz sajátosan magyar a nálunk rendezett kongresszus? Egyáltalán célja ez a szervezőknek?

– Olyan ez, mint az olimpia. Ez is egy változó helyszínen rendezett nemzetközi esemény, de alapvetően minden házigazda ország igyekszik egy kicsit bemutatkozni a világ előtt. Mi Kodály és Bartók országaként mindenképpen szeretnénk bemutatni a zenei kultúránkat, és a koncertek is ezt a célt szolgálják majd. A magyar nép vendégszeretetével fogadjuk az ideérkezőket, és örülünk, ha ők is megismerik szép és gazdag kultúránkat.

– Mekkora érdeklődés övezi az eucharisztikus kongresszusokat a világegyházban?

– Amikor a XIX. század végén elkezdődött az eucharisztikus kongresszusok sorozata, akkor még ez volt a katolikus egyház egyetlen ilyen világeseménye. Most már van a családok világtalálkozója és ifjúsági világtalálkozó is, és sok más, így azt mondhatjuk, hogy mára már nagy a választék ezekből az összejövetelekből. Azonban még így is rengeteg embert érdekel az eucharisztikus kongresszus. Például a Fülöp-szigeteken, ahol nagyon magas a vallásukat gyakorlók száma, közel kétmillióan vettek részt a körmeneten. Bízom benne, hogy a kongresszus híre messze földre eljut majd a sajtón keresztül, és hogy akik nem tudnak ide utazni, az interneten keresztül becsatlakoznak a közvetítésbe az egész világról.

– Mikor lenne elégedett, milyen eredményt remél a kongresszustól?

– Nehéz lemérni egy ilyen rendezvény sikerét, hiszen már akkor is megérte megrendezni a kongresszust, ha akár csak egy ember közelebb kerül Krisztushoz. A legfőbb cél az, hogy az egyház teljesítse a küldetését, és vigye az örömhírt: van bűnbocsánat, van örök élet, Isten maga a szeretet, aki emberré lett, hogy üdvözítsen bennünket. Ezért is választottuk azt a szlogent, hogy „Találkozz Jézussal Budapesten!”, mert Jézussal ott lehet találkozni, ahol összegyűlnek az ő nevében. Remélem, fel tudjuk hívni a figyelmet arra, hogy a katolikus egyháznak van mondanivalója a világ számára, és erre most talán azok is odafigyelnek majd, akik nem kaptak kifejezetten keresztény nevelést, nem jártak, nem járhattak templomba, hittanra. Az egzisztenciális kérdés mindenkiben felmerül, hogy mi lesz velünk a halálunk után, van-e örök élet. Erre pedig az egyháznak van válasza: az eucharisztiának köszönhetően van lehetőségünk elnyerni az örök életet, ha Jézushoz kapcsolódunk. Én azt tartanám sikernek, ha sokan mondhatnák a kongresszus után, hogy valóban találkoztak Jézus Krisztussal.

Elismert személyek népszerűsítik a kongresszust

Tegnap sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra, kik lesznek az eucharisztikus kongresszus hírnökei. A felkérést 12 elismert személyiség fogadta el: Baricz Gergő zenész, dalszerző, Böjte Csaba ferences szerzetes, Csókay András idegsebész, Dolhai Attila színész, énekes, Kubik Anna színművésznő, Lackfi János író, költő, Petrás Mária népdalénekes, Sena Dagadu énekesnő, Szalóki Ági előadóművész, dalszerző, Szikora Róbert, az R-GO frontembere, Pindroch Csaba színművész és Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.