Nem csak róluk szólt: kereteikből kilépve, embertársaikért dolgoznak a cserkészek
A Magyar Cserkészszövetség meghirdette a társadalmi felelősségvállalás tematikus évét.
A Magyar Cserkészszövetség meghirdette a társadalmi felelősségvállalás tematikus évét.

Óriási visszhangja volt az olaszországi sajtóban Ferenc pápa tegnapi budapesti látogatásának.

Lezárult a kongresszus, a hívek a szentatya áldásával tértek haza a katolikus világtalálkozóról.

II. János Pál pápa Az aranyműves boltja című darabjának bemutatójával készült a Magyar Állami Operaház az eucharisztikus kongresszusra.

Szombaton családi napra várják a híveket és az érdeklődőket Budapesten, a Margitszigetre.

Világszerte százmilliók követik figyelemmel az eucharisztikus kongresszus jelentősebb programjait.

Leopold atya azért küzd szerzetestársaival, hogy a háború után a ferences rendet ismét felvirágoztassa. Letartóztatják és megkínozzák.

A katolikus világtalálkozó nyitott kapuiban tárt karokkal fogadják a vigasztalásra vágyó embereket.

A Hit, tudomány és társadalom című kötet magyarul és angolul közöl huszonöt, a beszéd világából a szöveg világába költözött előadást.

Szabó Konstantin kárpátaljai görögkatolikus pap szerint mindig a Jóistent kell a középpontba helyeznünk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat

Egy 15 éves lányt szúrtak mellkason. Az ügyészég az elkövetőnek és társainak a letartóztatását kezdeményezte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.