Mi, cserkészek nem valami ellen: hanem valamiért dolgozunk, mégpedig egy jobb világért
– hangsúlyozta Kovács Adorján, a Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) országos elnöke, a jubileumi év megnyitásakor a XII. kerületi Cinema MOM filmszínházban tartott ünnepi esten. Az eseményt azért tartotta a cserkészszövetség, hogy bemutassák az ukrajnai menekült gyerekek és fiatalok segítését szolgáló projektjüket; meghirdessék az idén 110 éves Magyar Cserkészszövetség jubileumi emlékévét, s ehhez kapcsolódóan a társadalmi felelősségvállalás tematikus évét, valamint bemutassák az éppen egy évvel azelőtt zajlott budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson szolgálatot teljesítő mintegy 600 cserkész visszaemlékezésein, lelki élményein alapuló dokumentumfilmjüket.
A közös ünneplésre az is okot adott, hogy a Magyar Cserkészszövetség már több mint száz éve áll a magyar ifjúság szolgálatában. Az MCSSZ kommunikációs elnöke, Tóth Márton elmondta: éppen egy évvel ezelőtt, szeptember 11-én ünnepelték az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, mely nagy mérföldkő volt a cserkészek számára, hiszen kiléptek a saját kereteikből, és kiálltak a társadalom egésze elé. Arról, hogy ez milyen nagy hatást gyakorolt a cserkészség egészére az est folyamán vetített dokumentumfilmből is kiderült. A Ránk vár a világ című alkotás a fiatal cserkészek lelki élményeinek legbelsőbb szobáiba engedtek betekintést.