„Mi a f…sz lesz most velem, hogy a Krisztián kiesett?” – Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint Somogyi László vállalkozó így reagált arra, hogy Kránitz Krisztiánt nem indítja el az ellenzéki összefogás az őszi önkormányzati választáson. Cikksorozatunk második részében már bemutattunk egy olyan beszélgetést, amely alapján Kránitznak, a kispesti vagyonkezelő (Vaműsz) igazgatójának egy projektből visszaadtak 12 millió forintot, ami Somogyi László ötlete volt, hogy a későbbiekben is „kapjon munkát”. Kránitz partvonalra kerülésével szintén az előző cikkünkben foglalkoztunk, a politikust Burány Sándor országgyűlési képviselő szavaztatta ki az őszi önkormányzati választás jelöltjei közül.
Mint ismert, olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet birtokába, amelyeken főként Lackner Csaba, a XIX. kerületi polgármester, Gajda Péter bizalmasa mesél a helyi ügyekről kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. A beszélgetésekben felbukkan egy vállalkozó, és korábbi, valamint jelenleg is aktív baloldali politikusok.
Összefonódások
Számos beszélgetésben felbukkan Somogyi László neve, egyeseken a hangja is. A vállalkozó Somogyi Lászlóné önkormányzati képviselő férje, papíron egyetlen építőipari cége van: az Anildia Kft. Érdekesség, hogy az október 13-i választáson az ellenzéki összefogás színeiben elinduló Somogyi Lászlóné korábban a hivatalos leveleit esetenként a céghez tartozó [email protected] e-mail-címről küldte el. Ez azért problémás, mert az Anildia számos kerületi közbeszerzésnél bukkan fel nyertesként, pályázóként vagy alvállalkozóként, Somogyinét pedig rendszeresen támadják az összefonódás miatt, azonban a helyi képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei szerint Gajda Péter MSZP-s polgármester több alkalommal is megvédte. Somogyiné egyébként 2014-ig tulajdonos volt a cégben, és vélhetően a politikai támadások kivédésének érdekében lépett ki abból és adta át részesedését férjének. A levelezőfiók már nem létezik.
Az egyik beszélgetés során Lackner érdekes információt kottyantott el Somogyi László vállalkozóról: „Somogyi Laciék csinálják az egészségügyi intézet átalakítását…”.