Tisztelt Fekete-Győr András Elnök Úr!

Ezért választotta az új pápa a XIV. Leó nevet
A nagy előd, XIII. Leó máig ható változások alapjait tette le.
Tisztelt Fekete-Győr András Elnök Úr!
Amint bizonyára már értesült róla, az Ön párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz józsefvárosi önkormányzati képviselő a napokban közösségi oldalára a következőket írta:
„Járványkezelés Fidesz módra. Nehéz erre szalonképesen reagálni, inkább csak úgy fogalmazok: megdolgoznak a fiúk a lámpavasért.”
Mint olvasható, a Momentum Mozgalom józsefvárosi képviselője a Fidesz politikusainak, szimpatizánsainak, illetve a járvány miatt előírt utasítások végrehajtóinak felakasztását, meggyilkolását jogos lépésnek tartaná.
Szeretném Öntől megkérdezni, hogy az idézett mondatok a Momentum Mozgalom hivatalos álláspontjának tekinthetőek-e, így gondolkodnak-e az Ön által vezetett pártban a legnagyobb támogatottságú pártszövetség, a Fidesz-KDNP tagjairól, politikusairól, szavazóiról? Ön személy szerint egyetért-e párttársa véleményével?
Az Ön álláspontja szerint összeegyeztethető-e a demokrácia eszményével, az élethez és az emberi méltósághoz, a szabad választáshoz fűződő alkotmányos jogokkal az a gyűlöletkeltő és méltatlan viselkedés, amelyet az Ön pártjának tagja megfogalmazott?
Tisztelt Elnök Úr!
A fentiek tisztázásán túl felszólítom Önt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Józsefváros és Magyarország közéletéből távozzon, képviselői mandátumáról mondjon le a politikai gyilkosságot elfogadható eszköznek tartó Szarvas Koppány Bendegúz, hiszen egyértelműen méltatlanná vált arra, hogy bármilyen felelős tisztséget betölthessen.
Őszintén bízom benne, hogy Ön is úgy véli, hogy embertársainak fizikai megsemmisítését fennhangon hirdető személy nem lehet tagja egyetlen demokratikus értékeket valló és kulturált politikai közösségnek sem.
Válaszát várva,
Tisztelettel:
Budapest, 2020. 04. 19.
Vörös Tamás, frakcióvezető, józsefvárosi Fidesz-KDNP
A nagy előd, XIII. Leó máig ható változások alapjait tette le.
A frissen megválasztott egyházfő, XIV. Leó 2023-ban kísérte el Ferenc pápát a budapesti útjára.
Az elkészült szabályozási koncepciót a közlekedési tárca benyújtotta a kormánynak.
Podcastműsorunkban Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet vezetőjével Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője elemezte Orbán Viktor miniszterelnök mai rádióinterjúját.
Ruszin-Szendi "Slava Ukraina" köszöntése csak a jéghegy csúcsa, már a Nemzetbiztonsági Bizottságnál az ügy
A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól
Mit főzzek ma? 11 mennyei fogás, ami hétvégére is tökéletes
Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya
Sebestyén Balázs másfél milliárd katolikus lelkébe gázolt bele
Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Magyar kötődésű Real Madrid-legenda szállt bele Hansi Flickbe
Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
A nagy előd, XIII. Leó máig ható változások alapjait tette le.
A frissen megválasztott egyházfő, XIV. Leó 2023-ban kísérte el Ferenc pápát a budapesti útjára.
Az elkészült szabályozási koncepciót a közlekedési tárca benyújtotta a kormánynak.
Podcastműsorunkban Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet vezetőjével Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője elemezte Orbán Viktor miniszterelnök mai rádióinterjúját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.