Magyar biokémikus fejlesztése a vakcina

Az Európai Unió akár 300 millió adagot is vásárolhat az oltóanyagból.

Magyar Nemzet
2020. 11. 11. 5:45
a vakcina a legolcsóbb és a leghatékonyabb megoldás Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karikó Katalin biokémikus számolt be hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról, hogy a BioNTech nevű cég alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem volt professzora még tavasszal jelentette be, hogy a Covid–19 elleni oltóanyagon dolgozik a Pfizer gyógyszergyártó céggel közösen. Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója pedig októberben közölte, hogy az amerikai cég novemberben kérvényezi majd, hogy a német vállalattal közösen fejlesztett készítményt engedélyezzék. A vezérigazgató hozzátette: október végéig összesítik a vakcinázott és a placebót kapott koronavírusos betegek adatait, ezután látszódik majd, hogy mennyire sikeres az oltóanyaguk.

Kisújszállásról Pennsylvaniába

A tesztelések alapján már lehet tudni, hogy a vakcina hatásos – erről számolt be tegnap a közmédiának Karikó Katalin, aki egyébként Kisújszállásról származik, 1978-ban végzett a JATE biológus szakán, és 1985-ig dolgozott a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, ahonnan elküldték, ezért fogadott el egy állást az Egyesült Államokban. A biokémikus korábban a Szegedi Tudományegyetem lapjának elmondta, az általuk fejlesztett vakcina hírvivő RNS (messenger RNS vagy mRNS)-alapú oltóanyag, ami egy új típusú, hatékony és biztonságos módszert jelent, amelyet egy kutatótársával közösen fejlesztettek ki, és Karikó-Weissman néven szabadalmaztatták. Karikó Katalin szerint az mRNS-en alapuló vakcina előnye, hogy gyorsan előállítható, nem okoz fertőzést, mert nincs benne a vírus teljes génállománya, és éppen ezért biztonságos. Érdekesség, ugyancsak egy egykori szegedi kutató, Pardi Norbert volt az, aki a Pennsylvania Egyetemen bizonyította a módosított mRNS immunhatásait a vírusellenes vakcinák területén.

A Kossuth rádióban tegnap pedig az hangzott el, hogy az mRNS-alapú vakcina először terápiás céllal készült, a kifejlesztett oltás működésének lényege, hogy a kutatók állítanak elő egy, a koronavírusban megtalálható fehérjét és annak ellenanyagát is, így a vírus nem tud bejutni a szervezetbe. A vakcina beadásakor lokálisan képződhet egy kis gyulladás, a második oltást követően pedig – amelyet három héttel az első után kell beadni – egy kis láz vagy rosszullét jelentkezhet, azonban ezek a ritka mellékhatások 24 órán belül elmúlnak, és nem kívánnak kórházi kezelést – ismertette a vakcina lehetséges mellékhatásait a biokémikus.

Emlékezősejtek nyújtanak védelmet

Karikó Katalin arról is beszélt, hogy a vakcina által létrejövő, úgynevezett emlékezősejtek védelmet nyújtanak még akkor is, ha eltűnik az ellenanyag a szervezetből, vagyis, ha egy évvel a vakcina beadása után megfertőződünk, az emlékező sejtek automatikusan termelni kezdik az ellenanyagot. A két vakcinás tesztelésen már több mint harmincezer ember túl van.

Tegnapi, ide tartozó hír az is, hogy az Európai Bizottság lezárta a vakcinabeszerzésről szóló tárgyalásait az amerikai és a német BioNTech vállalatokkal a koronavírus elleni oltóanyag európai biztosítására. Ezt Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője közölte a brüsszeli testület szokásos sajtótájékoztatóján. Mamer elmondta, az uniós biztosok szerdán hagyhatják jóvá a megállapodást. Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztos újságíróknak nyilatkozva közölte, amennyiben az uniós biztosok jóváhagyják a megállapodást, a tagállamok ezután dönthetnek arról, milyen mennyiségben kívánnak oltóanyagot vásárolni az EU által aláírt szerződés alapján.

Az első engedély

Ursula von der Leyen bizottsági elnök hétfőn Twitter-bejegyzésében közölte, hogy nemsokára megállapodást írnak alá a két céggel, amelynek révén az Európai Unió akár 300 millió adagot is vásárolhat az oltóanyagból. Az EU június közepén fogadta el az úgynevezett európai oltóanyag-stratégiáját, amelynek célja, hogy 12-18 hónapon belül minden európai állampolgár számára magas színvonalú, biztonságos, hatékony és megfizethető oltóanyagokat biztosítson. Ennek érdekében a bizottság a tagállamokkal együtt előzetes piaci kötelezettségvállalásokat köt az oltóanyaggyártókkal.

A Pfizer és a BioNTech hétfőn jelentette be, hogy az oltóanyag tesztelésének harmadik, befejező szakaszában gyűjtött előzetes adatok alapján kilencven százalék feletti hatékonyságot értek el. Mint írták, folytatják a munkát, és azzal számolnak, hogy november harmadik hetében lesz elég adatuk ahhoz, hogy kiváltsák az amerikai szakhatóság (Food and Drug Administration – FDA) rendkívüli engedélyét az oltás forgalomba hozatalához. Tájékoztatásuk szerint idén nagyjából ötvenmillió, jövőre 1,3 milliárd adagot tudnak gyártani a BNT162b2-ből. A BNT162b2 lehet az első oltás a SARS-Cov–2 koronavírus ellen, amelynek használatát engedélyezik a gyógyszerfelügyeleti hatóságok a nyugati világban. A fejlesztők eddig a brit és az amerikai kormánnyal kötöttek szállítási szerződést.

Szijjártó Péter: Tárgyalunk az orosz oltóanyag vásárlásáról

Az első eredmények szerint a Szputnyik-V nevű orosz vakcina 92 százalékos hatékonysággal véd a koronavírus ellen. Oroszország elsőként a világon még augusztusban regisztrálta oltóanyagát, és csak ezzel párhuzamosan végeztek tömeges vizsgálatokat. A megfigyelést Oroszország-szerte negyvenezer jelentkezőn hajtották végre, akiknek egy része csak placebót kapott. A most befutott, 16 ezer embert érintő adatok szerint mindössze húszan kapták el a betegséget. Azok között, akiket beoltottak, 92 százalékkal alacsonyabb volt a fertőzés esélye a csak placebót kapókhoz képest.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.