Tegnap megírtuk azt is, szerettük volna írásos nyomát látni annak, hogy Karácsony Gergelynek tényleg van középfokú angolnyelv-tudása, a lektorátusi vizsga meglétét bizonyító igazolást vagy okiratot azonban az ELTE nem bocsátotta rendelkezésünkre, arra hivatkozva, hogy a hallgatók és volt hallgatók személyes adatai nem számítanak közérdekből nyilvános adatoknak, és ezen a főpolgármesteri tisztség betöltése sem változtat.
Mint ismeretes, a Karácsony nyelvtudása körüli botrány azután pattant ki, hogy a főpolgármester a The Economist brit lapnak adott interjújával komoly belpolitikai botrányt kavart. Karácsony a miniszterelnök testalkatán gúnyolódott, ami miatt bocsánatot kellett kérnie Orbán Viktortól.
Karácsony először azt bizonygatta, hogy tud angolul, és erről papírja is van. Májusban, egy magyarázkodó Facebook-bejegyzésében trükkösen azt érzékeltette, hogy középfokú nyelvvizsgája van. „A miniszterelnök beszélt angolja alighanem jobb, mint az enyém, legalább annyi különbség van a nyelvtudásunk között, mint amennyi egy Angliában töltött Soros-ösztöndíj és egy egyetemen megszerzett középfokú nyelvvizsga között feszül” – írta a posztjában. Röviddel ezt követően azonban ő maga ismerte el, hogy ami neki van, az bizony nem államilag elismert nyelvi bizonyítvány. „Egyetemi lektorátusi nyelvvizsgát szereztem 2000-ben az ELTE Idegen Nyelvi Lektorátusán, akkor az volt a diploma feltétele” – árulta el a Telexnek adott interjújában.
Az elmúlt hetekben a főpolgármester már-már szürreális magyarázatokkal állt elő hiányos nyelvtudását illetően. Előbb egy merőben új fogalmat használva közölte, hogy „hiperpasszív” az angoltudása. „Megválasztásom után vállalok egy angol nyelvű nemzetközi sajtótájékoztatót, amelyiken például bejelentem, hogy a Fudan Egyetem nem fog megépülni. Vadul nem kell tanulnom, de próbálom majd kicsit felfrissíteni, nekem egy ilyen hiperpasszív angoltudásom van, most egy kicsit aktivizálom” – fogalmazott Karácsony az ATV stúdiójában, ahol azt is hozzátette: „a bulvárlapokat kevésbé értem, mint a tudományos folyóiratokat.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!