Még ma megérkezhet Magyarországra újabb negyedmillió adag Szputnyik V oltóanyag

Üzenet a Tisza Párt kongresszusára: Magyar Péter elárult mindenkit
A Tisza Párt vezér számára az árulás a teljesítmény.
Még ma megérkezhet Magyarországra újabb negyedmillió adag Szputnyik V oltóanyag
– derült ki Menczer Tamás bejegyzéséből. A külügyminisztérium államtitkára egy képen vázolta fel esti napirendjét a követőinek. Az orosz szállítmány mellett Pfizer-vakcinát is várt mára a kormány, mint ahogyan arról lapunk is beszámolt. Időközben a beoltottak száma Magyarországon meghaladta a kétmillió főt.
„Ennél nagyjából
2,4 millióval több embert tudtunk volna eddig beoltani, hogyha az uniós, Magyarország által lekötött mennyiségű vakcinák beszállítása ugyanilyen ütemben halad”
– hívta fel a figyelmet Rétvári Bence. Az Emmi miniszterhelyettese emlékeztetett, hogy míg az EU-n keresztül rendelt mennyiségnek csak a nyolc százaléka, addig a keleti vakcináknak már majdnem az egyharmada megérkezett. Az államtitkár bejegyzéséből az is kiderült, Magyarország jóval több vakcinát rendelt a közös EU-s beszerzésen keresztül, de sajnos ezeknek az oltóanyagoknak a leszállítása egyelőre akadozik.
„Ha az EU-s vakcinák is olyan ütemben érkeznének, mint az EU-n kívüli forrásokból beszerzettek, akkor ma már 2 422 333 emberrel több lenne beoltva”
– közölte posztjában Rétvári Bence.
A Tisza Párt vezér számára az árulás a teljesítmény.
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több száz milliós vagyonnal bír.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.
Az Otthon start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.