A fiatalok megszólítása kapcsán Mohácsy István kiemelte: a közvetlenség és a jelenlét a kulcs. A Fidelitas egyszerre van jelen a hagyományos, személyes találkozásokon alapuló térben és a digitális platformokon. Az elmúlt időszakban országjárásba kezdtek, Soprontól Kisvárdáig számos településen találkoztak fiatalokkal, hogy közvetlenül beszélgessenek velük a jövőt érintő kérdésekről.
A kampány egyik fontos eleme a „Nem a mi háborúnk” petíció, amelynek célja a háború veszélyeire való figyelemfelhívás volt.
Mohácsy szerint ez az üzenet különösen a fiatalok körében talált visszhangra, hiszen közvetlenül az ő jövőjüket érinti.
A Fidelitas elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a fiatalok megszólítása nem jelent neki kihívást. Úgy véli, hogy a generációs közelség megkönnyíti a kommunikációt. Szerinte a kulcs az, hogy jelen kell lenni, meg kell hallgatni a kérdéseket, és őszinte válaszokat kell adni.
A szervezet országos hálózata ebben kiemelt szerepet játszik. A mintegy 150 alapszervezet és több ezer tag révén a Fidelitas gyakorlatilag az egész országot lefedi. Ez lehetővé teszi, hogy helyi szinten is folyamatos kapcsolatban legyenek a fiatalokkal és közvetlen visszajelzéseket kapjanak az őket foglalkoztató kérdésekről.
A visszajelzések kapcsán Mohácsy kiemelte: a fiatalokat leginkább a biztonság, a megélhetés és a jövőbeli lehetőségek érdeklik. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években számos olyan támogatási forma jelent meg, amely kifejezetten a fiatalokat segíti, legyen szó lakhatásról, tanulásról vagy családalapításról.
Szerinte ezek a lehetőségek nem magától értetődőek, és megőrzésük a jövő egyik kulcskérdése.
A Fidelitas szerepe a politikai utánpótlás-nevelésben szintén hangsúlyos. Mohácsy elmondta: a jelenlegi országgyűlési jelöltek között több tucat olyan politikus van, aki a szervezetből indult, és az országos listán is jelentős számban szerepelnek korábbi vagy aktív fidelitasosok. Több mint száz önkormányzati képviselő is a szervezetből került ki, ami jól mutatja a hosszú távú építkezés eredményét.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!