Bár még pár nap van a választásokig, és csak tippelni lehet az Orbán-korszak tovább menetelére, de a közvélemény-kutatási machinációk ellenére inkább a tovább menetelnek áll a zászló.
Ezzel a húszéves Orbán-korszak beillesztése és összehasonlító értékelése az 1867-es kiegyezés utáni, világháborúkkal megszakított százhatvanhárom éves magyar történelem nagy szakaszaival már adja magát.
Mit tudott tenni a kiegyezés utáni negyvenhét év az első, majd a huszonnégy éves Horthy-korszak a második világháborúig, a brutális Rákosi-, majd a konszolidálásra törekvő Kádár-korszak összesen negyvenöt éve a szovjet birodalomba tagolva és csak korlátozott szuverenitással? Majd 1998 és a 2030 közötti években az Orbán-korszak először előkészítése, majd megszakítása, majd 2010-től stabilizálódása?
A kiegyezés negyvenhét éve a magyarság iparosítását, de a környező népekkel halálos ellenségeskedésbe fordulását hozta, a végére Trianonban az ország megcsonkítását, és a területünk nagy-, a népünk kisebb részének elszakítását. A Horthy-korszak már csak ennek részbeni ellensúlyozását és a maradék ország stabilizálását célozhatta. Az 1945-ös szovjet birodalomba betagolásunk a kis állammá vált Magyarország elitjének a lefejezése volt, emigrációba és jogfosztottá téve félmilliós elitünket. A mezőgazdaságból terrorral iparba és városba kényszerített alsóbb rétegek is csak a felszínen jelentettek bizonyos fokig előrelépést, hiszen az emberi természettel gyökeresen szembenálló állami- és gazdasági irányítási rendszerbe fogta bele a magyarságot.
A brutális Rákosi-korszak ötvenes évekbeli kezdetei után a kádári konszolidáció harminc éve 1989-ig ezt a természetellenességet igyekezett csökkenteni, és részben helyreállítani a normális társadalmi működés kereteit.
Mivel ez a szovjet zsákutca egész Kelet-Közép-Európát érintette, így se nem nőtt, se nem csökkent hozzájuk képest való fejlettségünk, és így jutottunk el az 1989-es birodalomból a kiszabadulásunkig.
Az 1990-es politikai kezdet rosszul indult, a fővárosközpontú hazai elit a korábbi totális állami tulajdon lebontását a globalista nyugati tőkéscsoportok kezébe adta, az Antall-kormányt antiszemita vádakkal illette, és az új pluralista politikai demokrácia alapjaként a tömegmédiát és a kulturális szféra nagy többségét a globális, liberális nemzetleépülés szolgálatába állította. A kormányhatalomba jutott nemzeti-jobboldali Antall-kormány nem sokat jelentett ez ellen, mert lényegében ők is a globális-liberális törekvéseket hajtották végre abban a hitben, hogy ez a modernség követelménye, meg igazán hozzáértő szakembereik sem voltak államvezetésre. Ebből vált ki többéves tapasztalatszerzéssel és ráébredéssel Orbán Viktor Fidesz-formációja, és az 1998–2002-es tanuló kormányciklusában, majd átépítés és pártcentralizáció után a 2010-es kétharmados többséggel kormányra kerüléssel szakítani tudott az 1989 utáni zsákutcával.
Ezzel párhuzamosan az egész Nyugat vezető globális és birodalmi elitjének európai civilizációt megsemmisítő látens törekvései nyilvánvalóvá váltak, és a minden európai országban és az Amerikában is meginduló lázadások élvonalába beállva az Orbán-kormányok lassanként vezető szerephez jutottak a mélyállami birodalmi szerveződés lebontásában.
A Nyugat vezető hatalmát jelentő Amerika 2016-tól ennek élére állt, és a centralizált Orbán-rendszer a kétharmados kormányzati erő kivételes szilárdsága alapján a birodalomellenes Trump-adminisztráció fő európai szövetségesévé vált.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!