„Ismét letiltott és cenzúrázott a Facebook, immár másodszorra. Ezúttal a gendersemleges sárkánnyá műtött emberről írt véleményem verte ki a biztosítékot a hálózat rajongóinál” – írta Rákay Philip Facebook-bejegyzésében.
A médiaszakember rámutatott, hogy a két nap alatt 150 ezres megtekintést és több ezer lájkot elérő véleménycikkét a Facebook törölte, majd egy napra elnémították az oldalát gyűlöletbeszéd miatt.
„Aki merészel eltérni Karácsony, Gyurcsány és a többi haladó ideológiájától és bírálni merészeli a Soros-féle NGO-k szélsőliberális világképét, azt a hazai balos trollok addig jelentgetik, amíg a Facebook »független tényellenőrei« le nem tiltják valami bornírt, általuk rittyentett szabályra hivatkozva” – fejtette ki Rákay Philip, aki szerint a Facebook működése George Orwell fantáziáján is túltesz.

Fotó: Reuters/Jon Nazca
A médiaszakember arra is rámutatott, hogy miközben őt a gendersemleges sárkányról írt véleménye miatt szankcionálta a közösségi média, addig a magyar baloldal oltásellenes kampánya gond nélkül mehetett. „Az már nem fér bele, ha valaki karcos mondatokat ír a genderidiotizmus képtelenségeiről.” – fogalmazott.
Lapunk februárban számolt be arról, hogy a Facebook törölte Rákay Philipnek a genderlobbiról szóló videóját, amelyet gyűlöletbeszéd miatt cenzúráztak. A médiaszakember a Facebook szerint azzal vétett a platform szabályai ellen, hogy rámutatott: a genderlobbi célpontjai egyértelműen a gyerekek.
Mint elmondta, Nagy-Britanniában ma már naponta egy nemváltoztató műtétet hajtanak végre gyermeken, a beavatkozáson átesettek átlagéletkora pedig fokozatosan csökken. „A legtöbben tizennégy-tizenöt évesek, de egyre több a tíz év körüli gyerek” – hangzik el a videóban, amelyet később Rákay feltöltött egy másik videómegosztó oldalra.
Hasonlóan járt Szentesi Zöldi László újságíró, publicista is, akinek a fiókját tavaly harminc napra letiltotta a Facebook, amiért szolidaritást vállalt Novák Előddel, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével, aki a Pride Fesztivál idején Budapest Városházáról és Újbuda önkormányzatának épületéről is eltávolította a szivárványos zászlót.
Lapunk egyik januári cikke részletesen foglalkozott azzal, hogy a Facebook mellett a Twitter is elhallgattatja a jobboldali, konzervatív véleményformálókat. Utóbbi szolgáltató például megbüntette a Vasárnap.hu-t, amiért a konzervatív hírportál az USA-ban zajló legújabb genderőrületről tájékoztatta az olvasóit. A portál bűne az volt, hogy beszámolt róla: Nancy Pelosi demokrata házelnök a gendersemleges beszéd bevezetését javasolta az amerikai képviselőházban.