Nem volt választási láz a hatos körzetben Borsodban

Mérsékelt szavazói aktivitás tapasztalható a Borsod-megyei időközi választás nagyobb településein.

Borsodi Attila, Kárpáti András
2020. 10. 11. 18:41
null
20201011 MN Szerencs Tiszaújváros időközi választás Magyar Nemzet fotó:Mirkó István Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dacára a választást megelőző felfokozott hangulatnak, napközben a körzet településein nem sok jelét lehetett tapasztalni a mozgósításnak, kevesen tartózkodtak az utcákon, a terek és parkok is meglehetősen kihaltak voltak, valamint a szavazóköröknél sem alakult ki sorban állás. Ezek után nem volt meglepő, hogy könnyen ki lehetett szúrni, amint Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke és a körülette levő szimpatizánsok egyeztettek az egyik lakótelepen Tiszaújvárosban. Arra a kérdésre, hogy mozgósítanak-e a településen, a politikus azt válaszolta: „nem is piknikezni jöttük ide”. – Mindenki a körzetben van és mozgósít, ez igaz a párt vezetésére, a tagokra és a szimpatizánsokra is – tette hozzá. Kitért arra is, hogy ők minden településen egyformán igyekeznek jelen lenni, és szerinte nem Szerencs a választás legfontosabb helyszíne. Beszélt arról is, hogy ők mindent megtesznek a siker érdekében, bár

a koronavírus-járvány és a választást megelőző légkör sokakat eltántoríthatott a voksolástól.

Tiszaújvárosi időközi választás – fontos versengés
Fotó: Mirkó István

Az, hogy meglehetősen kihaltak az utcák, már azért is meglehetősen furcsa, mert egy gyermekét babakocsiban toló tiszaújvárosi anyuka szerint nagyon heves volt a kampány az utolsó hetekben. – Rengetegszer hívtak telefonon, nem örültem neki, mert olyankor felébredt a pici – panaszkodott az asszony, aki nem árulta el, hogy kire szavazott, és arról sem akart beszélni, melyik politikus győzelme tenne jobbat a településnek.

Egy, az autójából a bevásárlószatyrokat kipakoló, egészségügyben dolgozó asszony némi vonakodás után elárulta, hogy Koncz Zsófiára adta le a szavazatát. Választását a kormánypárti jelölt fiatalságával, innovatív gondolkodásával, valamint Koncz Ferenc számára szimpatikus képviselői tevékenységével indokolta. Állítása szerint Bíró Lászlóról szinte semmit sem hallott a kampány során.

A lapunk által megkérdezett járókelők jellemzően már leszavaztak vagy tervezték, hogy ezt később megteszik, ám választásukat sokan nem voltak hajlandóak közölni.

Két idős asszony először annyit mondott kérdésünkre, hogy a „demokratikus” jelöltre voksoltak, de később mégis elárulták, hogy ezzel Bíróra utaltak. Elmondásuk szerint sokat nyomott a latban a baloldali jelölt kampányjelszava, miszerint lebontanák a Fidesz–KDNP kétharmados parlamenti többségét. A Bíró antiszemitizmusáról szóló híreket nem hitték el, ahogyan az az idősebb, fizikai munkát végző házaspár sem, akik leginkább a kormányellenes érzelmeik miatt adták a szavazatukat a jobbikos politikusra. Olyan tiszaújvárosi is akadt, aki annak ellenére, hogy éppen a szavazókörébe igyekezett, még nem tudta, hogy kire adja le a voksát. A húszas éveiben járó lakatos fiatalember úgy fogalmazott, hogy inkább hajlik arra, hogy valamelyik ellenzéki jelöltre szavazzon, de csak a szavazófülkében fog eldőlni, hogy Bíró vagy Tóth Ádám lesz az, akire behúzza az ikszet.

Fotó: Mirkó István

Kesznyétenen, egy porta kapujában társalgó két férfi gyanakodva fogadta kérdésünket, hogy kire szavaztak. Bár annyit elárultak, hogy az urnákhoz járultak, de attól tartottak, valamilyen „problémájuk” származna abból, ha elmondanák, kit tüntettek ki bizalmukkal.

Szerencsen sem tapasztaltunk komoly kampányhangulatot, leginkább csak a mindenhol látható plakátok utaltak arra, hogy a körzet országgyűlési mandátumáért küzdöttek.

Az egyik helyi étteremben szóba sem kerül a választás, a vendégek jöttek-mentek, de nem foglalkoztatta őket a politika. Egy helybeli férfi kiemelte, egész nap csend volt, nem tapasztalt kampányhangulatot. Ennek ellenére Szerencsen mégis többen osztották meg véleményüket a választásról, leszámítva egy középkorú nőt, aki az esélyeket firtató kérdés hallatán ijedten közölte: nem volt és nem is megy szavazni. Egy, a lányát a buszhoz kikísérő anyuka ugyanakkor már választott, és jelezte: Koncz Zsófia győzelmére számít. A fideszes jelölttel szimpatizált egy másik fiatalasszony is, aki 17 órakor ért haza, de akkor még nem voksolt. – Meggondolom, lehet, hogy elmegyek, ha szavazok, akkor Zsófit támogatom – int búcsút a nő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.