– A programokról és a személyi kérdésekről beszéltünk – fogalmazott lapunk kérdésére Matkovich Ilona, az egyik polgármesterjelölt-aspiráns a tárgyalások jelenlegi állásáról. Mint ismert, az ellenzéki pártok jelenleg képtelenek összefogni Vácon, és két jelölt között folynak a megbeszélések. Az LMP, a Momentum és a DK budapesti pártközpontja Matkovichot támogatja, az MSZP, a Jobbik, a Vác Városért Választási Egyesület, valamint a DK helyi elnöke – aki a konfliktus nyomán kilépett a pártból – egy helybeli ügyvéd, Néveri István mellett tört lándzsát.
A polgármester-jelöltségre áhítozó aspiránsok abban egyetértettek, hogy a programok szintjén kevésbé van vita, s jelenleg úgy tűnik, hogy főként személyi kérdések osztják meg a helyi ellenzéket.

Fotó: Facebook
– Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ugyanis a baloldalon az országos szokásnak megfelelően messze nincsen egység. Úgy látom, hogy a pártok nem fognak tudni megegyezni, ez pedig azzal jár majd, hogy minden marad a régiben, mert túl gyengék ahhoz, hogy külön-külön eredményesen lépjenek fel a jelenlegi városvezetéssel szemben. Képtelenek megegyezni, és ez a legszomorúbb – mondta a Magyar Nemzetnek Néveri István. Mindkét aspiráns úgy nyilatkozott, hogy péntekig folytatják a tárgyalásokat. – Onnantól új fejezetet nyitnánk a kampányban – hangsúlyozta Matkovich Ilona.
A két jelölt eltérően válaszolt azon kérdésünkre, hogy egyetértés van-e körzetekben indítandó jelöltek személyéről. Matkovich konszenzusról beszélt, azonban Néveri szerint még nincsenek meg a jelöltek.
Mindkettőjüket arról kérdeztük, hogy egy esetleges előválasztással rendezhetőnek tartanák-e a konfliktust. Matkovich szerint ez a lehetőség nem merült fel, és az idő rövidsége miatt nem is fog. Néveri István élesebben fogalmazott. – Amit a fővárosban csináltak, az egy bohóckodás volt, abban nem vagyok hajlandó részt venni – jelentette ki az ügyvéd.
A jelöltek programjai átfedést mutatnak, miután mindketten a város tisztán tartását és az utak rendbe tételét nevezték a legsürgetőbb feladatnak, ezzel együtt Matkovich jobban bevonná a civil szervezeteket a városvezetés munkájába.