Kevéssé ismert, hogy a tartósan beteg gyerekeknek a kórházi tartózkodásuk alatt is joguk van a tanuláshoz, illetve hogy a súlyos betegség miatt magántanulóként tanulmányokat folytató gyerekeknek egyéni foglalkozáson történő felkészítésére az iskolának tanulóként az osztályos heti időkeretén felül átlag heti tíz óra áll rendelkezésükre. A jogszabály gyakorlati megvalósulása azonban esetleges – mondta lapunknak Tóthné Almássy Monika, a beteg gyerekek oktatási és szociális rehabilitációját elősegítő Kórházsuli program vezetője, aki 15 évet töltött el egy gyermekonkológiai osztályon kórházpedagógusként.
Magyar Péter öt hét után megjelent a munkahelyén, egyből kapott is egy jobbegyenest
A politikus szeptemberben a nyilvános jegyzőkönyvek szerint egyszer sem vett részt brüsszeli üléseken.