Gyurcsány Ferenc cégbirodalmának alappillére első cége, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Részvénytársaság, amelyet 1992. november 10-én alapított. Gyurcsány a tízmillió forintos alaptőkével induló Altust – papíron – egy KISZ-es ismerősével hozta létre, ő maga hatvan-, Molnár Attila pedig negyvenszázalékos tulajdonos volt. Gyurcsány az Altushoz a kezdőtőkét akkori feleségének hozományából, egy Pécs környéki családi ház árából biztosította.
A vállalkozói pályára lépésben Gyurcsányt Szilas Ádám a székhely biztosításával (Szent István körút 11.), Szilas felesége, Tatai Ilona pedig a kései szocializmusban szerzett ágazati szakértelmével segítette – hasonlóan az Altusban később szintén fontos szerepet játszó Jagiellowicz Györgynéhez. Jagiellowicz és Tatai Ilona egyaránt a Taurus Gumiipari Vállalat vezetésében dolgozott. Debreczeni József könyve (Az új miniszterelnök) szerint Gyurcsány Altusában Molnár Attila kezdettől fogva Tatai Ilonáék strómanja volt. Minderre Debreczeni szerint azért volt szükség, mert az MSZMP Politikai Bizottsága tagjaként feltűnt Tatai Ilona neve rosszul csengett volna a rendszerváltás utáni évek üzleti világában. A cég kezdetben, az első hónapokban csak tanácsadással foglalkozott, de később a tulajdonosok figyelme a privatizáció felé fordult. Ezután, 1994-ben Tatai Ilona az Altus egyik cégénél vállalt igazgatótanácsi tagságot, Jagiellowicz Györgyné pedig az Altus által létrehozott Fortus Rt. elnök-vezérigazgatója lett, majd a kétezres években az Altust is vezette. Molnár Attilát Gyurcsány végül 1998-ban vásárolta ki az Altusból.
Akcióban az Altus
Gyurcsány Ferenc Altus Rt.-je 1993 decemberében szerezte meg az első privatizációs zsákmányát, a Gép- és Technológiaszerelő Rt.-t. Gyurcsány az ekkoriban szokásos módszerrel dolgozott: a cég 51 százalékát vette meg, az önrészt kárpótlási jegyből fedezte, ehhez pedig egzisztencia- és bankhitelt vett fel. A cégvásárlás Gyurcsány szerint végül csak veszteséget hozott, ezért 1995-ben megszüntették a gazdasági tevékenységet, elbocsátották a dolgozókat. Az Altus 1994-ben újból hitelből vásárolt, ezúttal a Béta-Roll Hengergumizó Kft.-t vette meg.