Rendhagyó esélyegyenlőségi kiállítás nyílt a Szegedi Tudományegyetemen

Rendhagyó esélyegyenlőségi kiállítás nyílt a Szegedi Tudományegyetemen csütörtökön: a tárlat alapjául a 25 tehetséges ember története című kiadvány szolgál, amely fogyatékkal élő tehetségeket mutat be a művészet, a sport, a tudomány és a közélet területéről – közölték az esemény szervezői az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 04. 25. 19:22
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az interjúkötet 25 fogyatékkal élő tehetséges ember sorsát, próbatételeit és sikereit mutatja be. A kiadvány támogatója és alkotói a kötet tartalmát felnagyították, így annak anyaga óriás méretben látható a tárlaton. A szervezők üzenetértékűnek tekintik a helyszínválasztást is, mint kiemelték, a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja az értékteremtő munka egyik akadálymentesített centruma, amely a fogyatékkal élő tehetségeket integrálja, számukra is teret biztosít a kutatásra és alkotásra.

A közlemény idézi Földesi Erzsébetet, a magyar és a nemzetközi fogyatékosságügyi mozgalom érdekképviselőjét, aki szerint a fogyatékossággal élő emberek elfogadtatásában fontos szerepe van a kiadványnak. 25 aktív személy bemutatásán keresztül ismeri meg a társadalom azt, hogy befogadó környezetben a fogyatékos emberek képességeikre, erősségükre összpontosítva hogyan válhatnak sikeressé a saját területükön. „A mindenki számára egyaránt hozzáférhető lehetőségek biztosítása lebontja a stigmákat és az addig sajnálatra méltónak tartott fogyatékos emberek értékei kerülnek előtérbe” – fogalmazott Földesi Erzsébet.

„A kötetben bemutatott emberek olyan akaraterőről és példamutató magatartásról mesélnek, ami mindenki számára követendő példaként szolgálhat. A legnehezebb élethelyzetekben sem adták fel, hátrányukból erőt merítettek, és kiemelkedőt alkottak, értéket teremtettek” – mondta a megnyitón Szabó Antal, a kiadványt és a kiállítás létrehozását támogató Poli-Farbe Vegyipari Kft. ügyvezetője.

Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja hangsúlyozta: ahhoz, hogy valaki hátrányos helyzete ellenére is sikeres legyen, olyan környezetre van szüksége, ahol értékelik, támogatják, és lehetőséget biztosítanak számára, hogy megvalósíthassa mindazt, amire képes.

A kiállítás megnyitóján részt vettek a kiadványban szereplő tehetségek is. A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja 2019. május 3-ig ad otthont a rendhagyó esélyegyenlőségi kiállításnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.