Romolhatnak Weber esélyei a bizottsági elnöki posztra

Nehezebb helyzetbe kerülhet Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje, ha végül mégis szavaznak a britek a május végi EP-választáson. A Magyar Nemzet által készített mandátumbecslés alapján a szigetországnak jutó mandátumokból elsősorban az euroszkeptikus frakciók, valamint a balközép csoportok profitálhatnak. Ezzel párhuzamosan a néppárt mandátumaránya csökkenhet.

Magyar Nemzet
2019. 04. 29. 5:50
MN_SABLON
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt is figyelembe kell venni, hogy egyre többen csatlakoznak a Matteo Salvini vezetésével alakuló Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN) politikai csoporthoz. Az alapító Liga, a német AfD, a Dán Néppárt, valamint a Finnek Pártja mellett az osztrák FPÖ, a Flamand Érdek, az észt nemzeti konzervatívok, Marine Le Pen pártja, valamint a szlovák Sme Rodina is csatlakozott a formációhoz. A Salviniék által vezetett új frakció így 74 mandátum megszerzésére esélyes a 705 fős EP-ben, ha pedig a britek is szavaznak, 71 mandátumra számíthatnak. Salviniékhez további pártok is csatlakozhatnak, főleg ha a brit voksokat is figyelembe kell venni. A Brexit Párt és a UKIP esetleges mandátumaival együtt az új euroszkeptikus csoport 92 fős is lehet.

A jelenlegi EP-ben működő két euroszkeptikus frakció, az EFDD és az ENF egyéb pártjaival (az olasz Öt Csillagot és annak szövetségeseit nem nézve) akár 98 főt is tömöríthet ez a csoport.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.