– A válság miatt sem térhetünk vissza a segélyalapú gazdaságra, a munkaalapú megközelítés mellett kell kitartani – mondta Juhász Hajnalka napirend előtti felszólalásában csütörtökön a Parlamentben. A KDNP képviselője hangsúlyozta, a vírus okozta válságra a kormány célzott segítségnyújtással válaszolt a turizmust és a vendéglátást támogatva.
Schanda Tamás: A vírus elleni háborúban vakcinával győzhetünk
Az államtitkár kiemelte, hogy a kormánynak minden élet számít, ezért továbbra is azon dolgoznak, hogy minél több oltóanyagot szerezzen.

Kiemelte a tízéves, tízmillió forintos, kamatmentes újraindítási kölcsönt, ami a kis- és közepes vállalkozásoknak segít, és hangsúlyozta a hitelmoratórium fontosságát is.
– A magyar emberek munkából akarnak megélni, amit bizonyít, hogy ismét négy és fél millióan dolgoznak hazánkban
– vélekedett a képviselő, aki szerint fölösleges tagadnia az ellenzéknek, hogy oltásellenes kampányt folytattak. Ha a kormány hallgatott volna rájuk, kevesebben lennének beoltva – emlékeztetett Juhász Hajnalka.
Válaszában Schanda Tamás arról beszélt, hogy a járvány harmadik hulláma egész Európában erősebb, mint a korábbiak, és szinte minden országban romlanak a mutatók.
– Mindenki tudja, hogy az oltással lehet harcolni a járvány ellen. Ezért is fontos, hogy éllovasok vagyunk az oltásban, a lakosság 26 százaléka már megkapta a vakcinát.
A regisztráltak száma már közel négymillió, és mintegy másfél millióval emelkedett az elmúlt öt hétben. Az emberek a konzultációban döntöttek arról, miként történjen a nyitás. Fokozatos újraindítást szeretnének, és a kijárási tilalmat enyhítenék, így szerdától ez meg is kezdődhetett – emlékeztetett az államtitkár, és hangsúlyozta, ismét újraindulhattak a szolgáltatások, kinyithattak a boltok, de továbbra is fontos a még érvényben lévő korlátozások betartása.
– A vírus elleni háborúban a vakcinával győzhetünk – hangsúlyozta Schanda Tamás, és hozzátette: a kormánynak minden élet számít, ezért továbbra is azon dolgoznak, hogy minél több oltóanyagot szerezzen.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Gyanútlanul kocsikázott, aztán egyszer csak ott termett a farkas + videó
Nem félt, csak nézett – videóra vették az állatot.

Hamarosan interjút ad Orbán Viktor – Kövesse nálunk élőben!
A miniszterelnök ismerteti a legfrissebb kormányzati döntéseket.

Még Kuvaitból is érkezett migráns a határra
A határzár is működött.

Jó hír: megszűnik a front és vasárnapig nem is érkezik újabb
Ma már nem valószínű csapadék.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói

Kardffy Aisha a kapcsolatáról: „Furcsa ez a helyzet”

Kicsoda Robert Francis Prevost? Portré XIV. Leó pápáról

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

Ő az új pápa: Robert Prevostot választották a katolikus egyház vezetőjévé, XIV. Leó néven

Sima lett a vége: angol házi döntőt rendeznek az Európa-ligában

A Tottenham 41 év után nyerhet európai kupát, a Manchester United lesz az ellenfele az El-döntőben

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Gyanútlanul kocsikázott, aztán egyszer csak ott termett a farkas + videó
Nem félt, csak nézett – videóra vették az állatot.

Hamarosan interjút ad Orbán Viktor – Kövesse nálunk élőben!
A miniszterelnök ismerteti a legfrissebb kormányzati döntéseket.

Még Kuvaitból is érkezett migráns a határra
A határzár is működött.

Jó hír: megszűnik a front és vasárnapig nem is érkezik újabb
Ma már nem valószínű csapadék.