Április és május folyamán a szokásosnál jóval kevesebben tettek nyelvvizsgát – tudatta lapunkkal a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke. Rozgonyi Zoltán szerint a felsőoktatásba készülő vagy már egyetemen tanuló fiatalok közül sokan elálltak a megméretéstől, mivel a kormány a korábbi tervekkel ellentétben végül mégsem tette felvételi követelménnyé a középfokú nyelvtudást, a járványhelyzetre tekintettel pedig most kivételesen nyelvvizsga nélkül is kiadják a diplomákat, és a felvételi pontszámításnál az írásbeli vagy szóbeli részvizsgákért is megadják a komplex vizsgáért járó teljes többletpontot.
A járványügyi veszélyhelyzet miatt az elmúlt hónapokban ideiglenesen fel is függesztették a nyelvvizsgák szervezését, négy vizsgaközpont ugyanakkor lehetővé tette, hogy a diákjaik számítógépen keresztül, saját otthonukból vizsgázzanak le. Sokaknak ez az opció is megfelelt, a Rozgonyi Zoltán által vezetett Euroexam vizsgaközpontban például háromezren jelentkeztek vizsgára a járvány idején, akiknek mintegy hetven százaléka élt az online számadás lehetőségével, a többiek pedig úgy döntöttek, kivárnak. Ők többnyire augusztusra, szeptemberre halasztották a tavasszal esedékes vizsgáikat. – Az online nyelvvizsgázáshoz nincs szükség különösebb felszerelésre. Webkamera és mikrofon kell hozzá, de ez ma már egy átlagos laptophoz többnyire egyébként is hozzátartozik. Két vizsgaközpont, az ITK-Origo és az Euroexam a csalások kiküszöbölése érdekében egy külső mobiltelefon használatát is megköveteli a vizsgázótól. Ezt a telefont úgy kell elhelyezni a szobában, hogy a vizsgabiztosok élő kapcsolatban ráláthassanak a diák íróasztalának teljes felületére és a közvetlen környezetére. Ez garantálja, hogy az illető egyedül dolgozik, nem vesz igénybe semmilyen külső segítséget a dolgozat megoldásához – magyarázza a szakember, hozzátéve: a feladatok fajtája és nehézsége teljesen megegyezik a személyesen szervezett vizsgák feladataival. A szóbeli feleltetés valós idejű, élő videóbeszélgetés formájában történik, az írásbeli feladatok megoldására pedig ugyanannyi idő áll rendelkezésre, mint hagyományos esetben, és az értékelésben sincs különbség.