Szakértő: Új fegyverkezési hullám kezdődik

Új fegyverkezési hullám kezdődik, a hadászati támadóeszközök fejlesztése mellett a légvédelmi rendszereket is modernizálni kell – mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Forrás: MTI2019. 08. 18. 10:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az Amerikai Egyesült Államok augusztus 2-án hivatalosan felmondta a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról 1987-ben kötött orosz-amerikai (INF-)szerződést arra hivatkozva, hogy az orosz fél megsértette a szerződésben foglaltakat.

A szakértő szerint az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország is próbálja elfogadtatni a világban, hogy új fegyverkezési hullám kezdődik.

Hozzátette: az egyezmény felmondása szabad utat nyit a hadászati támadóeszközök fejlesztéséhez, ezek pedig alapvetően arra irányulnak, hogy minél közelebb tudják vinni a célhoz az eszközöket, hogy a másik félnek minél kevesebb ideje legyen reagálni egy esetleges támadásra.

Megjegyezte: a jelenlegi légvédelmi rendszereket – amelyek alapvetően szenzorokon, lokátorokon alapulnak – „el lehet felejteni”, mert ezekkel nem lehet kivédeni a közvetlen közelről indított támadásokat, így ezeket is modernizálni kell.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.