Egy történet a szárazföldi sebességi világrekordról

Az első hivatalosan mért sebességi rekordot a francia Chasseloup-Laubat állította fel 1898-ban.

null

Ha a kül- és belföldi szakmai sajtótermékeket átlapozzuk, tapasztalhatjuk, hogy igen sok tudósítás és riport foglalkozik a szárazföldi sebességi világrekord megdöntésének kísérleteivel.

Kétségtelenül, az újabb és újabb sebességi csúcsok az utolsó rohanóléptű évszázad mérföldkövei lettek, s beállítóik az egyéni nagyravágyáson túlmenően a technika és a tudomány úttörőivé váltak. Ezek a kísérletek világra szóló sikert, de halálos kimenetelű, borzalmas bukást is jelenthetnek a Mindig Többrevágyó Embernek. A siker nincsen előre biztosítva.

E kis eszmefuttatást a távirati irodák néhányszavas jelentése nyomán vetjük papírra, mely szerint Donald Campbell, a motorcsónak világcsúcstartója a jövő év tavaszán az ausztráliai Erye tó fövenyén nekilódítja közel 4 és féltonnás Bluebird (Kékmadár) névre keresztelt gépmasztodonját, hogy a múltnak adja át John Cobb 1947-ben felállított, és azóta is érvényben levő rekordját.

Camille Jenatzy 1899-ben átlépi a 100 km/órás sebességi határt Fotó: Autó-Motor/Archív

Talán nem árt ez alkalommal felülni az autó – egyben a technika-történelmének Kékmadarára, és visszapillantani az elmúlt évtizedek néhány sebességi csúcseredményére. Az első hivatalosan mért sebességi rekordot a francia Chasseloup-Laubat állította fel 1898-ban. A repülőstarttal indult automobil egy km-es távon 61,137 km/órás sebességet ért el. Mindössze rá egy évre már az ugyancsak francia Jenatzy átlépte a bűvös 100 km/órás határt és közel 106 km-es sebességet ért el.

Szinte évről évre születtek az újabb és újabb sebességi rekordok, és 1909-ben már átlépték a 200 km küszöbét is.

Közben az észak-amerikai Utahban felismerték, hogy nyáridőben a kiszáradó Bonneville sóstó ideális pályát szolgáltat a sebességi kísérletek számára. Ez a felismerés szinte szárnyakat adott a sebesség további fokozásához. Malcolm Campbell, Donald Campbell apja, 1932-ben két Napier-Lyon repülőgépmotorral hajtott kocsijával már 400 km-en felüli sebessége tért el, majd 1935-ben ugyancsak ő, a 2500 lóerős Rolls-Royce-jával már 484,619 km/órára „srófolta” fel a sebességi világrekordot.

Eyston kapitány volt az első, aki túlszárnyalta az 500 km-es sebességet, majd az ugyancsak angol J. R. Cobb Napier-motorokkal hajtott mammutkocsijával 634,267 kilométer/órával, 1947-ben felállította az azóta is fennálló, abszolút szárazföldi sebességi világrekordot.

Néhány utópisztikus és egyben nevetséges amerikai próbálkozástól eltekintve, egészen 1960-ig, még csak gondolni sem mertek az azóta felrobbant motorcsónakja által ízekre szaggatott, háromszoros világcsúcstartó Cobb rekordjának megdöntésére.

Donald Campbell a Bluebird pilótafülkéjében Fotó: Autó-Motor/Archív

1960 őszén Donald Campbell – bizonyítván, hogy az alma nem esik messze a fájától – az apja kocsijai után ugyancsak Bluebird névre „hallgató” 4000 lóerős 11 ezres üzemi fordulatszámú Bristol-Siddeley Proteus gázturbinával meghajtott, 4375 kg súlyú, 914 cm hosszú, 411 cm széles, másfél méter kerékátmérőjű, speciális Dunlop gumikkal ellátott kocsijával megjelent a Bonneville Salt Flats fekete csíkján, hogy megdöntse Cobb rekordját. Mint akkor hírül adtuk, a kocsi közel 600 km-es sebességnél kitört az egyenesből, majd ráfutott a futamhoz elő nem készített puhább sórétegre, s hatalmas tigris ugrást csinálva, ért újból talajt, miközben baloldali futóművei kiszakadtak. E legnagyobb szárazföldi bukást Campbell – néhány jelentéktelen horzsolástól eltekintve – teljesen sértetlenül úszta meg.

A teljes cikket az alábbi linkre kattintva olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.