Toyota Corolla Hybrid GR-Sport és TS Hybrid Trek összehasonlítás
Éles vonalak jellemzik már alapból is a Corolla orrát, erre csak ráerősít a GR változat méhsejtmintás hűtőrácsa. A trendi pasztelszürke szín mellett karcsúsítja a megjelenést a fekete tető, a kerékjáratokat esztergált felületű 18 colos felnik töltik meg – utóbbi a Dynamic csomag (420 000 Ft) hozománya. Szemrevaló a látvány, amit a sportülés és annak kárpitozása is hangsúlyoz. Már korábban megismerkedtünk a 2,0 literes benzinmotort használó öntöltő hibriddel, amely nagyon jól illik a Gazoo Racing gyári versenyistálló által készített atletikus körítéshez.
A legnagyobb változás egyébként nem a megjelenésben, hanem a felfüggesztésben történt. Sajnos, mondja majd az, akit elvarázsolt a sportos megjelenés, ugyanis az első hazafelé vezető úton azzal kell szembesülnie, hogy a korábban simának gondolt út bizony tele van döccenőkkel, a csatornafedeleket érdemes nagy ívben elkerülni, a vasúti átjáró pedig gyorsan eltűnik a napi ingázás útvonalából. Ez az ára annak, hogy átlagon felüli sebességgel tudunk fordulni. Nem csak normál, de forszírozott tempónál is sínautóként követi a kormány által kijelölt ívet a GR Corolla, a hibridség okán hátul lévő akkumulátor miatt a tömegeloszlása kiegyensúlyozottabb a hasonló belső égésű motorral felszerelt autóknál. Az elektromos-hidraulikus fék hatásos, jól adagolható, ahogy az állítható energia-visszatermelés (motorfékhatás) is remek.
Tovább...