Új hibrid rendszert készített a svéd luxusgépkocsi-gyártó tulajdonosa

A CMA építőkészletre felépített Xinyue szabadidő-autóban debütál a két villanymotort és az 1,5-ös turbómotort használó, elsőkerékhajtású rendszer.

null

Februárban debütált a Volvo-Geely közös CMA építőkészletét használó Xinyue szabadidő-autó, amelyet eddig csak 2,0 literes lágyhibrid turbómotorral kínáltak - írja az Autó-Motor magazin.

 

Most bemutatták a Hi-X fantázianevű hibrid hajtást, amely a Honda e:HEV rendszeréhez hasonlóan működik, azaz kis tempónál a belső égésű motor áramfejlesztőként működik, de nagyobb tempónál a belső égésű motor közvetlenül is képes hajtani az első kerekeket.

 

A hajtómű 120 kg tömegű, 2 villanymotort (egy hajtómotor, egy generátor) és az 1,5 literes háromhengeres turbómotort (150 LE/225 Nm) tartalmazza, a rendszerteljesítmény 245 lóerő és 540 Nm. Nem árulták el a plug-in rendszer akkumulátorának kapacitását, de azt igen, hogy a kínai szabvány szerint 4,3 l/100 km-es szabványos fogyasztású autó hatótávolsága egy feltöltéssel 1300 km.

 

A 2022-es esztendőben mindössze 2022 példányt készítenek a Geely Hinyue Hi-X-ből, a 2021. december 25-én indult előértékesítés során 8 perc 21 másodperc alatt az összeset lefoglalták; a leggyorsabbak élettartam assistance-szolgáltatást, élettartam akkumulátor-garanciát és élettartam karbantartást kapnak ajándékba.

 

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

 

Borítókép: Az új Volvo XC60 Recharge Plug-in Hybrid a 38. Bangkoki Autószalon sajtónapján, 2021. november 30-án. (Fotó: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.