Tudta, hogy a Zserbó a Vörösmarty lánykori neve?

Kugler Henrik bevonult a magyar irodalomba is, József Attila révén: „De szeretnék gazdag lenni / Egyszer libasültet enni, / Jó ruhában járni-kelni, / S öt forintér kuglert venni.” Attila itt minden bizonnyal Kugler mignonjára gondol, amikor „kuglert” mond.) Szóval, Gerbeaud (ejtsd: „zserbó”) betársul Kugler cukrászdájába a Gizella téren (ma Vörösmarty tér), majd át is veszi: ő lesz „Gerbeaud – Kugler utóda”.

Az ötvenes években, a Gerbeaud Cukrászda második államosítása (1948) után találta fel egy kreatív cukrász a mai zserbó süteményt
Fotó: FLICKR

Itt készült a legendás konyakos meggy vagy a macskanyelv. Ezeket mindenki imádta Pesten, a Gerbeaud kávéház fogalommá vált, a franciás sikk, életérzés, elegancia szinonimájává. Majd’ negyven évig vezette Emil a világhírűvé vált édességszentélyt, de a Tanácsköztársaság nem tett jót az egészségének (államosítás, vörösök stb.), és hiába kapta vissza a cukrászdáját, nemsokra rá meghalt.

Ekkor még nem tudta, hogy nevét nem a konyakos meggy, a macskanyelv vagy a mignon fogja halhatatlanná tenni, hanem

egy csokis, sárgabaracklekváros, darált diós tortaszelet, melyet valószínűleg már az ötvenes években, a Gerbeaud Cukrászda második államosítása (1948) után talált fel egy kreatív cukrász a Vörösmarty Cukrászdában

– ez lett ugyanis a Gerbeaud-ból. Ez a „zserbó-szelet” vagy egyszerűen csak „zserbó”, amit főleg karácsonykor eszünk, és amihez Emilnek semmi köze nincsen, de azért nagyon finom! És a sárgabaracklekvár – darált dió – csokoládé szentháromságot miért is ne lehetne a palacsinta műfajában megvalósítani?

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Az arab hajós esete a tatár marhával, avagy Szindbád tatárbifsztekje

Két gasztroceleb, két kulináris sztár találkozik itt egy tányéron: Szindbád és a tatár – olvasható a Mindmegette cikkében.

A tatárbifsztek eredetéről erősen megoszlanak a vélemények, a leggyakoribb verzió szerint a marhahúst a tatárok a lovuk nyerge alatt puhították, aztán vágták össze nagyon-nagyon apróra (és itt a főszabály: nem darálni, hanem éles késsel apróra vágni, nagyon apróra). A tatároknak ugyanis nem volt ideje hőkezelni (főzni), ezért nyersen ették a húst. (A tatárbifsztek legendája igen gyenge lábakon áll, de nem tudunk jobbat sajnos…)

A magyar konyhától alapvetően idegen a nyers hús fogyasztása, de egy igazi tatárnak senki nem tud ellenállni (legyen az bélszínből vagy hátszínből, sőt lazacból vagy zöldségekből).

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.