Így ette a hamburgert Ernest Hemingway: íme az eredeti recept!

Köztudomású, hogy a Ernest Hemingway imádott élni, ám az talán kevésbé ismert, hogy főzni is szeretett.

null

A Nobel-díjas író 21 évet élt Kubában, a Finca Vigía nevű birtokán, ahol legjelentősebb művei születtek. A mindennapokat felidéző több mint kétezer személyes tárgyát és dokumentumát Kuba 2013-ban a Hemingway-hagyatékot gondozó bostoni John F. Kennedy Elnöki Könyvtár és Múzeumnak adományozta. Ez az anyag tartalmazta Papa kedvenc hamburgerének receptjét is, amelyet az akkori (negyedik) felesége, Mary Hemingway gépelt le.

A Nobel-díjas író 21 évet élt Kubában, a Finca Vigía nevű birtokán, ahol legjelentősebb művei születtek
Fotó: Wikipedia Commons

A Boston Globe című napilap beszámolt a dokumentumok – többek között kocsmai és élelmiszerszállítói számlák, egy 1941-es Plymouth kombi biztosítási papírja, fegyverviselési engedély, bikaviadalra szóló belépőjegyek – digitalizálásáról, és a tudósítás felkeltette Cheryl Lu-Lien Tan érdeklődését.

A New Yorkban élő újság- és regényírónő, aki többek között a Food & Wine cikkírója és Hemingway nagy rajongója elhatározta, hogy kipróbálja Papa receptjét, amely időközben felkerült az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Levéltárának Facebook-oldalára.

Now you can eat like Ernest Hemingway! Here's his recipe for „Papa's Favorite Hamburgers.” Mary Hemingway's special...

Közzétette: US National Archives2014. február 12., szerda

Cheryl serpenyőben sütötte meg a húspogácsát, mint Hemingway, aki kreatívan a maga ízlésére formálta a tipikus amerikai ételt, továbbá kikísérletezte, hogy mivel lehet helyettesíteni a már nem gyártott vagy nehezen beszerezhető ízesítőket. Tapasztalatait részletesen megírta a The Paris Review hasábjain és egy ínycsiklandó fotó kíséretében a blogján is összegezte.

Ön is elkészítheti a legendás hamburgert, amelyről az író úgy tartotta, annyira finom, hogy az embernek felrobban tőle az agya!

Az eredeti recept sorai közé, illetve a margóra Mary Hemingway firkantott megjegyzéseket. (A csillaggal jelölt hozzávalókra vonatkozó magyarázatot a recept után közöljük.)

PAPA KEDVENC vadnyugati HAMBURGERE

Miért kellene egy hamburgernek végül szürkének, zsírosnak vagy papírvékonynak és ízetlennek lennie? Egy sor finomságot és ízt lehet a vagdalt húshoz adni – szeletelt gombát, koktélszószt, hagymát, fokhagymát, mandulát, nagy adag piccalillit [zöldségkrémet], vagy amit csak megkívánunk. Papa ezt a kombinációt szereti a legjobban.

Miért kellene egy hamburgernek végül szürkének, zsírosnak vagy papírvékonynak és ízetlennek lennie?
Fotó: PEXELS

Hozzávalók

• 1 font [kb. 45 dkg] sovány marhahús darálva

• 2 gerezd fokhagyma, apróra vágva

• petrezselyem

• 2 kis újhagyma, finomra aprítva

• 1 púpozott tk India relish*

• 2 ek kapribogyó

• 1/2 tk Spice Islands Beau Monde Seasoning**

•1/2 tk Spice Islands Mei Yen por***

• só

• bors

• 1 tojás, villával felverve

• kb. 1/3 csésze száraz fehér- vagy vörösbor

• 1 ek étolaj [a sütéshez]

Elkészítése

Villával szétnyomkodjuk a húst, rászórjuk az újhagymát, a fokhagymát és a fűszereket, majd villával vagy ujjainkkal összekeverjük, és 10-15 percre betesszük a hűtőbe. Addig elkészítjük a salátát és megterítünk. A relish-t, a kapribogyót és a többi hozzávalót a borral együtt a masszába keverjük. Lehetőleg további 10 percig pihentetjük.

A masszából kézzel négy darab 1 hüvelyk vastag, lágy, de nem folyós pogácsát formázunk. Serpenyőben felforrósítjuk az olajat annyira, hogy ne füstöljön, mikor beledobjuk a pogácsákat. Ezután a lángot levesszük, és a pogácsákat 4 percig sütjük. A félrehúzott serpenyőben a hamburgereket megfordítjuk, majd nagy lángon 1 percig, végül kisebb lángon további 3 percig sütjük. Akkor jó, ha mindkét oldal ropogós barna, belül pedig szaftos és rózsaszín.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.